A Szazadveg Alapitvany elemzése
Teljes cim:
Adat- és nemzetbiztonsági kérdések – szabályozott NGO-aktivitás:
az apologetikus szemléletmód létjogosultsága a magyar jogrendben
Megj: A teljes cikk szerkesztett valtozatat nem mentette el a program. Igy most kiteszem ujra, de mar nincs idöm szerkeszteni. Viszont feltöltöttem az elemzest pdf-formatumban, ahol könnyebb az olvasas.
Magyarország Alaptörvényének VI. cikke a (2) bekezdésben kimondja, hogy mindenkinek
joga van a személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és
terjesztéséhez, továbbá a 38. cikk szerint: az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona
nemzeti vagyon, és a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság
előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával.
Van-e, és ha van, akkor hol van ugyanakkor ennek a megismerhetőségnek a korlátja?
Például a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009.
évi CXXII. törvény és a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV.
törvény a bizonyos adatok megismerése iránti igényt stratégiai, központi pénzügyi
érdekből korlátozza, amiként a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló 2016. évi
XXX. törvény is. Ez olyan esetekre vonatkozik, amikor az adat (külső) megismerése hazánk
pénzügyi vagy nemzetbiztonsági érdekeit sértené.
Az ilyen típusú, nemzetbiztonsági vagy stratégiai célból korlátozott hozzáférésű adatok
védelme és a részben vagy egészben külföldről finanszírozott nem kormányzati aktorok
(pl. NGO-k) akár nemzetbiztonsággal ellentétes, titkosinformáció-gyűjtésének korlátozása
tehát indokolt, ehhez nem férhet kétség. Komoly probléma az is, hogy az ilyen szereplők
saját működésük transzparenciáját már nem érzik olyan fontosnak – nem tesznek eleget
adott esetben törvényi regisztrációs kötelezettségüknek –, mint például egy szuverén,
demokratikus államhatalom átláthatóságát, és miközben ők maguk nem kívánnak
elszámoltathatók lenni, a közhatalmi döntések számon kérhetőségét követelik.
Ugyanakkor azt nem ismerik el – és ezzel az adat- és nemzetbiztonságot, tulajdonképpen
az adott állam szuverenitását és alkotmányos rendjét vonják kétségbe –, hogy adott
esetben a közpénzek felhasználására vonatkozó adatok tömege nem korlátlanul, és nem
mindenki számára megismerhető.
Az elmúlt hónapok fejleményei azt is mutatják, hogy az állammal és a hatóságokkal
szembeni bizalmatlanság keltése más módokon is lehetséges, így például a gyöngyöspatai
„szegrációs perben” tanúsított, nem kormányzati szerveződések részéről is keltett hangulat
csak
erősítheti
a
többségi
társadalomban
jelenlévő
feszültségeket
és
bizonytalanságérzetet, és az indulatok fölerősödéséhez vezethet. Amiként tehát az
adatbiztonság határainak feszegetése, úgy a szegregációs kérdés politikai célzatú
felhasználása és a polgárok szándékos dezinformálása ez ügyben: egy jól szervezett, és
részben külföldről koordinált aktivitást mutat. Mint kiderült, a gyöngyöspatai ügy egyik
kiemelt szereplőjét, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványt az
ezredforduló óta több tízmillió forinttal támogatta a Soros György által alapított Nyílt
Társadalom Intézet. Amiként a példa is mutatja, és más esetek is, a bíróságok gyakorta a
társadalmi igazságérzetet sértő ítéletei, valamint a jogalkalmazó magyar igazságszolgáltatás
közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos perekre vonatkozó gyakorlata is egy összefüggő,
célirányos és összehangolt tevékenység.
Fentiek fényében a magyar jogalkotó azon törekvése az elmúlt években, hogy a
közvetlenül vagy közvetve külföldről származó pénzbeli vagy egyéb vagyoni jellegű
juttatásban részesülő szervezetek átláthatóbban működjenek, indokoltnak és jogosnak
mondható. Ezt a cél szolgálta a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló
2017. évi LXXVI. törvény, amely olyan küzdelmes évek után született meg, amikor a soft
power eszközeihez folyamodó Egyesült Államok – pl. amerikai kötődésű NGO-k
pénzelésével,
oktatás,
„érzékenyítési”
és
propaganda
eszközökkel
a
magyar
igazságszolgáltatásban is! – régóta nem tapasztalt külső és belső politikai nyomást
helyezett a többször egymás után és demokratikusan megválasztott, szilárd választói
felhatalmatással bíró magyar kormányra.
A köznyelvben pontatlanul civil törvénynek is nevezett új szabályozás a többi közt
amerikai előképek nyomán született meg, így például a FARA (Foreign Agents Registration
Act, azaz az idegen ügynökök regisztrációjáról szóló) törvény alapvetését is tekintetbe véve.
A stratégiai, illetve nemzetbiztonsági fontosságúnak is tekinthető fontos adatok védelme
Amerikában is kényes kérdést jelent: például jogvédő szervezetek az Egyesült Államokban
is indíthatnak az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva pert egyes
minisztériumok, például a külügyi tárca (State Department) ellen, ha úgy érzik, hogy egyes
szerződésekre, támogatásokra vonatkozó információkat nem kaptak meg. Ugyanakkor
nagyon könnyen előfordulhat, hogy az adatokat továbbra sem bocsátja rendelkezésükre a
szövetségi kormányzat, és a meghiúsult adatkérés miatt az érintett szervezet például az
Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) ellen is pert indít, és ezután
hosszas jogi huzavona következik.
Problémát jelenthet továbbá, hogy egyes adatkikérő szervezetek, „jogvédők” sok esetben
– okkal gyaníthatóan – nem publikálásra kérik ki az adatokat, vagyis valójában nem
nyilvánosan megismerhetővé szeretnének tenni egyes adatokat, különös tekintetbe véve
e körben a főleg külföldről támogatott NGO-kat. Saját esetükben már nem tudják
leküzdeni az elzárkózást, és a pénzügyi hátterükre vonatkozó titkolózás iránti hajlamukat.
Ezzel szemben egyes közérdekű adatok titkossá minősítése, vagy stratégiai, illetve
nemzetbiztonsági érdekre hivatkozással történő visszatartása igenis indokolt.
Ezért volt fontos törvényalkotói előrelépés, hogy az információszabadság törvény 2013.
évi módosításának köszönhetően a közérdekű adatok kezelői a korábbiaknál szűkebb
körben engednek hozzáférést a kezelt fontos adatokhoz, és a közérdekű adatok
megismerése irányuló kérelmet a nemzetbiztonsági érdek, vagy mások jogainak a védelme
céljából is meg lehet tagadni. Vagy gondoljunk csak bele: egy minisztérium vagy
háttérintézménye által egy think tanktől megrendelt stratégiai fontosságú tanulmány vagy
elemzés idő előtti megszerzése, illetve publikálása nem sérthet-e jogos érdeket?
Könnyen választ adhatunk arra az absztrakt dilemmára, fontos kérdésre is, hogy a gyakran
kormányellenes politikai jelszavakkal operáló, nemzetközi nyomást is kilátásba helyező és
szakmailag erősen vitatható felvetésekkel élő, „ad hoc” elveket hangoztató és alkalmazó,
az állami szerződéskötéseket, támogatásokat önkényes politikai akciók keretében
értelmező megközelítések jogosak-e? Vagy pedig inkább az adatvédelmi hatóságok
előzetes kontrollja kapjon-e szerepet, továbbá kiemelten az adatkikérő szervezetek, NGO-
k átláthatósága, az adatbiztonság, az összegyűjtött adatvagyon sérthetetlensége,
integritása, az adott állam szuverenitása és közrendjének biztonsága, egyáltalán a polgárok
biztonságának állam általi megfelelő védelme?
Az online és elektronikus alapú modern világban egyre jobban felértékelődik az adat
fogalma és annak biztonsága, így a hozzáférések védelme és az adatkezelési folyamat
folyamatos monitorozása alapvető fontosságú, és mindinkább kiemelt szerephez jut a
nemzetbiztonsági, illetve stratégiai szempontból fontos egyes adatok védelmével
kapcsolatos jogi szabályozás összessége. Csak ez a megközelítés, ez a jogalkotói és
jogalkalmazói szemléletmód szolgálhatja ugyanis hatékonyan a mostani és az elkövetkező
generációk jogos érdekét.
Ajanlott irodalom Varga Eszter disszertacioja a Pecsi Egyetemen: https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/3041/varga-eszter-phd-2014.pdf?sequence=1&isAllowed=y
Comments