Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!

Kínai Kálmán régi piacos barátai kértek meg minket, hogy juttassuk el
a következő üzenetet a magyar nagyközönséghez.

Valljátok be, utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal
beszéljünk csak rólatok.

A bezárt József városi kínai piac

Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy
minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották
városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú
szószunkkal. Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni -
nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban,
márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok,
hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent
hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk
meg tisztességesen a nyelveteket.

Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem
mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak.

(A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis
amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire
nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok
állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem
gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök
kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban
fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban,
hogy ti is a Nyugat része vagytok.)

Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott,
hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is
vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet,
porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák
voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit,
bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti
kereskedőtársaságaitok.

Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevű dolgot, ami tőlünk
teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a
hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső
hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt
azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy
eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem
volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában
termeltettetek rabszolgamunkával) és vasútakat. Tízmilliószámra mentek
tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink,
elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba
kitettétek a táblát: "Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés".

Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből
lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok,
hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok
adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka
magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető
expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész
városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol aztán alig
építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok,
hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk
zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.

Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel
nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át,
az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról,
erőszakos asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit,
de azért hadd tegyük fel a kérdést: Hol van a független Baszkföld? Hol
ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy
Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket Irakba,
Afganisztánba?

Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok
minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok.

Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el
titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk,
hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a
görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.
Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában
járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a
könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint
nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti
tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott
cuccokra.

Az meg aztán pláne nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk.
Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért
napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem
hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót,
csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot,
szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az
üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a
munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy
nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak. Persze
ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni.
Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk,
éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és
egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk.
Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk,
hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk
tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se
dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de
ez legyen a mi bajunk. Mondhatjátok, hogy a kínai termékek
rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem:
a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt
kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti,
vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami
ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény
munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án,
szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.

Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha
átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt Kiskörutatok alatt.
Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik
fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt
hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a
koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit,
piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár
termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel
vietnamiak, de ti úgyis kínainak nézitek őket, úgyhogy a lényegen ez
nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A
földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar
kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei
mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva,
úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak
ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután
pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit
kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a
biztonsági őrök.

Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek
őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos
zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű
plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy
Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok,
hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az
igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk
legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok
fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi
sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek,
üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a
legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a
Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek hozzánk - ti meg
megveszitek, amit mi rájuk sózunk.

Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.
Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?
Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába? Nem, a megoldás
egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a
figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére,
s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a
megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz,
hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és
fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne
feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi
idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a korrupciótol
most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk,
rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy
mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán
először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána
megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink,
éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor
bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább
folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti
vagytok a hülyék.

Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha
valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt
kétszáz méterről fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét,
akkor inkább dicséretet érdemlünk, mint gyalázkodást. Nem csapunk be
senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany
Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék
vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.

Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink
minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor
a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák,
kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal
csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s
gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi
vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben
meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről:
az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok
legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban
gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk
volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját
büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra
vessetek.

Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket.
Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben
eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg
megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket
elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal jobb
helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt
kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor
továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt
Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert
ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült
összegyűjtenie némi tőkét. Eszünk ágában sincs magyar
állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel
elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye,
folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra
terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat
egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási
hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este megdugták-e, s ha igen,
mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a
bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a
kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.

Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk
titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba
olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá
helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.
Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit
gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok
készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk -
akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken
nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a
visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet,
dolgozzatok többet.

Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.

Üdvözlettel:
A kínaiak

1897