írta: Gyirán István
Munkára magyarok! – a feladat folytatódik Miért kell pártot alapítani? Ennek a blognak az elődje 2009-ben, a www.nephatalom.hu weboldalon szervezett aláírásgyűjtés kapcsán született, melynek célja az volt, hogy a pártokat népszavazás útján fosszuk meg listaállítási joguktól. Ezzel egy jelentős lépést tehettünk volna a néphatalom megalapozására, de a kezdeményezés tökéletes kudarccal végződött.
A választók nagy része, – több mint kétharmaduk – az akkor nyilvánvalóan hatalomra jutó Fidesztől, egy radikális megoldást kereső kisebbség pedig a Jobbik parlamentbe jutásától várta az ország sorsának jobbra fordulását. Mint kiderült, mindkét várakozás hiábavaló volt. A Fidesszel csak a retorika változott, de az ország állapota lényegesen nem, és a Jobbik 5 éves parlamenti működése sem hozott semmilyen érzékelhető változást az ország életében. Viszont ezzel a kiábrándító tapasztalattal vákuum keletkezett a szavazók körében, akik hiányolnak egy hiteles pártot, amelyik valódi megoldást ígér az ország kilátástalan állapotára.
Nos, ennek a pártnak a megalapítására hívom tisztelettel a kudarcos népszavazási kezdeményezés támogatóit!
Hogyan működnek jelenleg a pártok? A hatalomra törő pártok ez idáig cukorkáért, üveggyöngyökért cserébe kérték a választók szavazatát, és az embereket így vagy úgy, de mindig becsapták. A választók pedig tehetetlenül álltak, legfeljebb csak a következő országgyűlési választásban reménykedhettek.
Az elmúlt 25 év legáltalánosabb tapasztalata az, hogy a kisember, vagyis a nép, mindig rosszul járt. A legfrissebb és a legfájóbb példa erre most a devizahitelesek ügye, ahol napnál világosabban kiderült, hogy a kormányok és a bankok egy oldalon állnak. De ilyen a munkanélküliséget megoldani hivatott közmunkaprogram is, melyben megalázó jobbágymunkához kötik a megélhetésre sem elegendő munkanélküli segélyt. Ez a program jelenleg a „nemzetépítő” kormányunk egyik nagy büszkesége, és nagyon elégedett az eredménnyel.
Viszont a közvélemény kutatások szerint a választók másként gondolják, mert kevesebb, mint felére csökkent a kormánypártok támogatottsága, és ami figyelemre méltó: a csalódott választók nem jelentek meg a többi pártnál. Ez azt jelenti, hogy a politikai palettán nem találnak igazán vonzó pártot. Nos, én ennek a „vonzó” pártnak a megalapítására hívom az országért tenni akarókat. Kell egy politikai erő, amelyik egyrészt megmondja az embereknek, hogy az ország életében hol van a hiba, másrészt megoldást ajánl annak kiküszöbölésére. A kérdés első felére a válasz egyszerű: A hiba ott van, hogy a választóknak nincs tényleges hatalmuk, a hatalmat gyakorlóknak pedig nincs felelősségük. Ez a gyökere minden bajnak.
A választás gyakorlatilag egy kétoldalú (ráutaló magatartással kötött) szerződés, amelyben a választó fizetést ad a képviselőnek azért, hogy érdekét – különösen a választási ígéretei teljesítésével – a törvényhozásban képviselje. A normális az lenne, ha ez a szerződéses viszony a választási ciklus alatt folyamatosan megmaradna. Ezzel szemben ma a helyzet az, hogy a választást követően a kapcsolat megszakad közöttük, és a képviselőket a továbbiakban a pártok irányítják.
A pártok pedig minden felelősség nélkül tehetnek amit akarnak, hiszen a legnagyobb baj ami történhet velük az, hogy elveszítik támogatóikat és megszűnnek. Lásd MDF, SZDSZ. Jöttek, láttak, tönkretettek, de a felelősség és számonkérés kérdése még csak fel sem merült. Az ügyesebbek még másik pártban is folytathatják „nemzetépítő” munkájukat. Ez a felelőtlenség a gyökere minden bajnak.
Az emberek tudják, hogy a pártok, a politikusok becsapják őket, de tehetetlenek. Nem tudnak mit csinálni, mert a hatalom nem kínál nekik menekülési lehetőséget, csak egy mókuskereket, a sehová sem vezető jobb és bal oldali alternatívát. Ezért aztán egyre többen a kivándorlást választják, mert nincs egy olyan értelmes politikai erő, amelyik megmutatná a tanácstalan szavazók millióinak, hogy hol a baj, és mit kell tenniük annak megszüntetése érdekében. Nos, én ennek a nagyon hiányzó, nagyon várt politikai erőnek a megalapítására hívom a Tisztelt Címzetteket, és rajtuk keresztül minden becsületes magyar embert. Jelen felhívásból a választók megtudhatják, hogy az ország életében hol van a bajok gyökere, a létrehozandó párt pedig lehetőséget ad számukra, hogy a következő választáson egy jól elhelyezett „X”-el orvosolják azt.
Mi legyen az alakuló párt programja? Az alakuló párt már nem cukorkát ígérne, hanem azt, ami minden tisztességes, értékalkotó embert megillet, és ami minden demokratikus rendszer nélkülözhetetlen alapja: tényleges önrendelkezést, vagyis tényleges hatalmat. Ez az, ami igazán hiányzik a népnek. Mert ameddig a nép nem tud hatni a saját állapotára, bárhogy is szavazzon, mindig kiszolgáltatott és alávetett marad. Olyan választási rendszert kell kialakítani, amelyben a képviselő felelősséggel tartozik a ráruházott mandátumért. Ha méltatlannak bizonyul rá, visszahívható és számon kérhető legyen. Ha a választók nagyobb része úgy érzi, hogy a képviselő nem az érdekei szerint működik, vagyis szerződést szeg, akkor visszahívja, és a minimálbér fölötti részt visszafizetteti. Ilyen egyszerű a képlet. Meg kell teremteni a képviselők visszahívásának rendszerét. Ez a minimális feltétele annak, hogy a választó érezze, valami súlya van a szavának. Nos, én annak a pártnak a megalapítására hívom a Tisztelt Címzettet, amelyiknek fő, és lényegében egyetlen programpontja egy ilyen választási rendszer bevezetése lesz. Ehhez természetesen erő, vagyis választói támogatás kell, tehát ha elsőre nem is sikerül elérni a kétharmadot – ami valószínű –, akkor ki kell várni a soron következő választást. Erre viszont könnyen lehet, hogy kormányzati pozícióban fog sor kerülni, mert ettől jobb vezérprogram nem kell, és joggal számíthatunk arra, hogy a becsapott szavazók nagy része ezt a programot fogja választani.
Programunk azt a lehetőséget tartogatja az embereknek, amit mindig is szerettek volna: beleszólási jogot a saját életük alakulásába. Ezt pedig nem lehet überelni.
A hatalomgyakorlás rendszerét kell megváltoztatni! Minden más országmentő cselekvési irány haszontalan időhúzás és csak a veszteség növelésére való. A nemzetért felelősséget érző személyek, szervezetek 25 éve tartó kudarcának elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy belássák: hatalom nélkül nem lehet eredményt elérni. Hiába terjesztjük az ismereteket és az okosságokat, terméketlenek maradnak, mert a nemzetellenes hatalom csírájában fojt el mindent, ami veszélyeztetné monopol helyzetét, melyet az ördögien megszerkesztett választási rendszer biztosít számára.
Első és legfontosabb a képviseleti rendszer átalakítása. Ez mindennek az alapja, a részletkérdésekkel egyelőre nem kell foglalkozni. Egy egészséges képviseleti rendszerben egyébként sem a pártok szakértőinek kell majd megoldást találniuk a felmerülő problémákra, hanem a rendszer fogja kiforrni magából a választók igényére alapozott legjobb megoldást. Ehhez viszont olyan képviseleti rendszert kell törvénybe iktatni, amelyben a választói érdekek elérnek egészen a törvényhozásig. Ehhez viszont minimálisan az szükséges, hogy a választó és a képviselő jogi kapcsolata a választás után is megmaradjon. Ha pedig a választók nagyobb része úgy érzi, hogy a képviselője becsapta, akkor legyen lehetősége ciklus közben is számonkérésére és végső esetben visszahívásra, elszámoltatásra. Tehát a hatalom maradjon mindvégig a választónál, és ne kerüljön biankóként szabadfelhasználásra a képviselőhöz úgy, ahogyan az jelenleg történik.
Milyen legyen a képviseleti rendszer? Ez a legfontosabb kérdés. Azt már tudjuk, hogy egy normális rendszerben a visszahívás lehetőségét mindenképpen biztosítani kell, de ez önmagában még kevés ahhoz, hogy a képviselő és a választó között élő, vagyis folyamatos, hatásközvetítésre alkalmas kapcsolat legyen. A legnagyobb problémát a pártlistán bejutott képviselők jelentik, mert ők nem köthetők területhez, választói közösséghez, vagyis a választókkal való élő kapcsolatuk gyakorlatilag megoldhatatlan. Tehát már csak ezért sem lehet szó listáról egy egészséges képviseleti rendszerben, de még nagyobb baj az, hogy a pártok listái ideológiai alapon megosztják, és kibékíthetetlen ellentétbe állítják egymással a választókat. Ördögi találmány, lássuk miért.
Ha megnézünk bármilyen országos szervezetet, aminek az a feladata, hogy az ország területén azonos feladatokat ellátó, de különállóan működő egységeket országos rendszerbe foglaljon, akkor azt látjuk, hogy mindegyik területi alapon szerveződik. Ez igaz a különböző szakmai kamarákra, de igaz minden országos szervezetre, egyesületre, így pl. a pártokra is. A területi egységek megfogalmazzák a saját álláspontjukat és küldötteket menesztenek az országos gyűlésre, ahol szintézist, vagyis egységet teremtenek. Így lesz az elkülönült sok kicsiből egységes nagy egész. Ezt látjuk minden demokratikusan működő országos szervezetnél, de a rendi gyűlések is így hoztak döntéseket az államügyekben évszázadokon keresztül. Másként nem is lehet egységet teremteni egy területileg szétszórt rendszerben.
És ez fordítva is igaz. Ha egy központi hatalom – pl. állam – egységet akar teremteni a működési területén, akkor lépcsőzetesen, egyre csökkenő területi egységeken keresztül (megye, járás, települési, kerületi önkormányzat) juttatja el az állampolgárokhoz a központi akaratot. Ez teljesen normális és magától értetődő, hiszen az egységek közötti elkülönülés területi alapon áll fenn, tehát egységességet is területi alapon lehet teremteni.
Ezzel szemben a nyugati demokráciákban megjelentek az ideológiai alapon különböző célokat megfogalmazó politikai pártok. Ezzel a horizontális, vagyis területi felosztottság mellett megjelent egy vertikális, vagyis ideológiai alapú megosztás is. Ez utóbbi azt feltételezi, hogy mindenki azt gondol a létezés értelméről, amit akar, és azt tart fontosnak, vagyis követendőnek az életben, amit akar. Van, aki a szabadságot (liberális), van aki a hagyományt (konzervatív), van aki a vallást (keresztény), vagy a természeti környezetet (zöld), vagy a szociális egyenlőséget (szocialista) tartja elsődlegesen fontosnak és követendőnek. Az igazság persze az, hogy bizonyos mértékig mindegyik értékre szükség van, de ez az ideológiai megosztottság lehetővé teszi, hogy az emberek szembe kerüljenek egymással, és ez a szembenállás – a horizontálissal ellentétben – már nem kibékíthető.
Hiába győzködi egy konzervatív beállítottságú ember a liberális társát, hogy legyen ő is konzervatív – nem lesz az. És ez fordítva is igaz. Fizikai képtelenség. A személyiség formálódás hosszú évtizedek alatt történik, és nincs az az észérv, ami azt egyik napról a másikra meg tudná változtatni. De ettől még mindketten békés, igazságos, kiegyensúlyozott társadalomban szeretnének élni, és ilyent szeretnének hagyni a gyermekeikre is, – nem pedig egy leromlott országot, visszafizethetetlen államadóssággal.
Ezzel szemben a területi megosztottságot, mint elkerülhetetlen körülményt mindenki tudomásul veszi és arra törekszik, hogy az ebből fakadó ellenérdekek kibéküljenek, vagyis mindenki kapja meg azt, ami jogosan megilleti. Ezt kívánják a normális egymás mellett élés szabályai. Aki nem erre törekszik, azt az emberek nem is veszik komolyan, mert látják, hogy az illető összeférhetetlen, nem közösségbe való.
Tehát egy percig sem kérdés, hogy egy egészséges képviseleti rendszer csakis területi alapon szervezhető, és az sem kétséges, hogy lépcsőzetesen felmenő rendszerűnek kell lennie azért, hogy ne legyen túl nagy távolság a választó és a képviselője között, vagyis hogy a párbeszéd fennmaradhasson.
Mi a baj a pártokkal? A pártokkal az a baj, hogy nem alkotmányosan működnek. Hatalmat gyakorolnak, pedig erre törvényi felhatalmazásuk nincs. Az alkotmányos rend szerint a törvényhozásban a nép képviselőinek kellene ülniük, ennek ellenére napnál világosabb, hogy a népnek nincs tényleges képviselete az országgyűlésben. A nép választ, de a megválasztott képviselők mégsem a nép érdekét képviselik.
Hogyan lehetséges ez? – Úgy, hogy a választó és a képviselő közé beékelődik a politikai párt, aminek jog szerint pontosan annyi hatalom jár, mint bármelyik civilszervezetnek, vagyis semennyi – hiszen jogszabályilag a párt is egy civilszervezet. Viszont a választásokról szóló törvény egy sorában lehetőséget kapnak arra, hogy egy listán összeírják azoknak a személyeknek a nevét, akik között az országgyűlési mandátumok felét szétosztják. Vagyis személy szerint megmondhatják, hogy te, te, meg te országgyűlési képviselő lehetsz, – ha szót fogadsz és együttműködsz velünk. Ezzel a lehetőséggel pedig már akkora befolyásra tesznek szert, hogy így már az országgyűlés másik felét is ők jelölhetik ki, mert az egyéni körzetekből is csak annak van esélye bejutni, akit valamelyik párt támogat. – Értjük a zseniális csalást?
Az elmúlt 25 évben kb. 2500 országgyűlési mandátumot szereztek, de csak 7, azaz hét főnek sikerült függetlenként a törvényhozásba jutnia, és ebből 5 fő szintén csak párttámogatással jutott mandátumhoz. Vagyis a listaállítási joggal a pártok gyakorlatilag megkapják a képviselők feletti rendelkezés jogát is, így aztán a parlamentben már nem a választók, hanem a pártok képviselői ülnek. Ezzel a bűvészmutatvánnyal fosztják meg az embereket az önrendelkezés jogától. A választók szavazhatnak akire akarnak, úgyis a pártok mondják meg a képviselőknek, hogy milyen törvényeket hozzanak. A pártokat pedig a mögöttük álló politikai, gazdasági erők mozgatják. Így történhet meg az, hogy hiába szavaz a többség, a kormány mégis a többséget kihasználó kisebbség – mint pl. a bankok – oldalán áll.
Ez az ún. többpárti demokrácia nagy csalása, amelyben a választóval elhitetik, hogy övé a hatalom, pedig valójában semmi köze hozzá. Az ideológia pedig kellően ingoványos terület ahhoz, hogy a politikusok és fizetett tollnokaik azt magyarázzanak a döntéseikbe, amit akarnak. A pártok egymást vádolják az ország állapotában bekövetkezett romlásért, a választó pedig legtöbbször nem ért semmit az egészből. A választók ideológiai alapú megosztása a legalkalmasabb eszköz arra, hogy a társadalmat egymással kibékíthetetlenül szembenálló részekre osszák, az így megosztott társadalommal pedig már azt tesznek, amit akarnak.
Az ördögi rendszer nagy találmánya az, hogy a hétköznapi, racionális alapokon álló döntési környezetből kiviszik a választót egy ideológiai alapú, igazából pontosan nem is megfogalmazott ingoványos környezetbe, a pártideológiák terébe, hogy na, barátom, itt mondd meg, ki lesz jó vezetője az országnak: a liberális, a keresztény, a konzervatív, stb., … és szavazz annak a pártjára. Ha tévedtél, sajnáljuk, így jártál. Négy év múlva újra próbálkozhatsz.
A programpárt megalapítása Ennek az ördögi rendszernek a felszámolására hívok minden becsületes magyar embert, aki felelősséget érez az ország sorsáért, a saját és gyermekei jövőjéért, és alkalmasnak érzi magát társadalmi életének alakítására, ellenőrzésére. A politikai rendszerünk olyan, hogy abban érdemi beavatkozást csak pártként lehet elérni, ezért vagyunk kénytelenek pártot alapítani, ami alapvetően programpárt, és legfőbb célja egy egészséges képviseleti rendszer létrehozására, törvénybe iktatása lesz. A feladat kisebb részben politikai természetű, vagyis alapítani és működtetni kell egy politikai pártot. A nagyobb feladat viszont ismeretterjesztő jellegű, hiszen fel kell világosítani az embereket arról a jogszabályi trükkről, amivel megfosztják őket a tényleges önrendelkezés jogától.
Az emberek fogékonyak az értelmes szóra és biztos, hogy a pártokhoz kötött politikai gondolkodásuk előbb-utóbb fel fog szabadulni, és ezzel felszabadulnak maguk az emberek is. Ezáltal a politikai párbeszédek a zavaros ideológiai környezetből átkerülnek a hétköznapi, racionális döntési környezetbe, vagyis elkezdünk az ország ügyeiről racionálisan, emberi módon gondolkodni és cselekedni. És így majd az országunk is barátságos, békés, emberi ország lesz. Ettől persze még a pártok, mint különböző politikai irányzatokat népszerűsítő egyesületek továbbra is működhetnének, de csak ott, ahová a törvény jelenleg is rendeli őket; a civilszférában, a hatalomgyakorlás rendszerén kívül.
Ha ez az ismeret szétárad az országban, a nép már nem lesz ugyanaz, mint annak előtte volt, és ezt tudni fogják a politikusok és udvaroncaik is. Tudni fogják, hogy a népet nem tekinthetik tovább tehetetlen, kiszolgáltatott bábnak, mint az odáig tették, mert a nép öntudatra ébredt. Mi pedig az igazság megkerülhetetlen oszlopaként fogunk világítani sötét politikai környezetükben addig is, amíg törvényesen el nem választjuk őket a hatalomtól. Akkor pedig a magyar nép majd újra magára talál, kiegyenesíti szolgaságban meggörnyedt gerincét, és megmutatja a világnak, hogyan kell egészséges közösséget alkotni. Akkor majd valóra válnak nagy költőnk szavai: „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez;” Egy boldog Magyarország reményében tisztelettel: Gyirán István www.orokelet.van.hu
Comments