A birodalom nem bocsát meg

Uncut News Hungary Chris Hedges: A birodalom nem bocsát meg - szeptember 06, 2021 Hannibál karthágói hadvezér, aki a második pun háborúban közel járt ahhoz, hogy legyőzze a Római Köztársaságot, Kr. e. 181-ben száműzetésben öngyilkosságot követett el, amikor római katonák közeledtek lakóhelyéhez, a mai Törökország területén fekvő bithyniai Libyssa faluba. Több mint harminc év telt el azóta, hogy átvezette seregét az Alpokon, és megsemmisítette a római légiót a trebiai csatában, a Trasimenei-tónál és Cannae-ben, amelyet a hadviselés egyik legragyogóbb taktikai győzelmének tartanak, és amely évszázadokkal később a német hadvezetés terveit ihlette az első világháborúban, amikor Belgiumot és Franciaországot lerohanták. Róma végül csak Hannibál katonai taktikájának lemásolásával tudta megmenteni magát a vereségtől. Kr. e. 181-ben nem számított, hogy Hannibál inváziója óta több mint 20 római konzul volt (kvázi birodalmi hatalommal). Nem számított, hogy Hannibált évtizedeken át üldözték, és állandó menekülésre kényszerítették, mindig csak a római hatóságok hatókörén kívül. Megalázta Rómát. Megdöntötte a mindenhatóság mítoszát. És meg is fizetett érte. Az életével. Évekkel Hannibál eltűnése után a rómaiak még mindig nem voltak elégedettek. Apokaliptikus bosszúállásukat Kr. e. 146-ban fejezték be azzal, hogy Karthágót a földdel tették egyenlővé, és a megmaradt lakosságot rabszolgasorba adták. Cato, a cenzor foglalta össze a birodalom érzéseit: Carthāgō dēlenda est (Karthágót el kell pusztítani). A birodalomról, attól kezdve egészen napjainkig, semmi sem változott. A birodalmi hatalmak nem bocsátanak meg azoknak, akik leleplezik gyengeségeiket, vagy nyilvánosságra hozzák a birodalom mocskos és erkölcstelen belső működését. A birodalmak törékeny szerkezetek. Hatalmuk éppúgy a felfogáson múlik, mint a katonai erőn. Az erények, amelyekről azt állítják, hogy fenntartják és védelmezik őket, általában a felsőbbrendű civilizációjuk nevében, csak álca a fosztogatáshoz, az olcsó munkaerő kizsákmányolásához, a válogatás nélküli erőszakhoz és az állami terrorhoz. A jelenlegi amerikai birodalom, amelyet a WikiLeaks által közzétett belső dokumentumok tömkelegei megkárosítottak és megaláztak, emiatt Julian Assange-t élete végéig üldözni fogja. Nem számít, hogy ki az elnök vagy melyik politikai párt van hatalmon. Az imperialisták egy hangon beszélnek. Az, hogy csütörtökön egy öngyilkos merénylő tizenhárom amerikai katonát ölt meg a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtéren, Joe Bidenből az összes imperialista teljes hangú kiáltását váltotta ki: "Azoknak, akik ezt a támadást elkövették... nem bocsátunk meg, nem felejtünk, levadászunk benneteket, és megfizettetünk veletek". Ezt gyorsan követte két dróncsapás Kabulban az Iszlám Állam Khoraszán Tartományban, ISKP (ISIS-K) feltételezett tagjai ellen, akik magukra vállalták a mintegy 170 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet, köztük a tálibok 28 tagját. A tálibok, akik 20 éves háborúban legyőzték az amerikai és koalíciós erőket, most egy sebesült birodalom haragjával szembesülnek. A kubai, vietnami, iráni, venezuelai és haiti kormányok tudják, mi következik. Toussaint Louverture, Emilio Aguinaldo, Mohammad Mossadegh, Jacobo Arbenz, Omar Torrijos, Gamal Abdul Nasser, Juan Velasco, Salvador Allende, Andreas Papandreou, Juan Bosh, Patrice Lumumba és Hugo Chávez szellemei tudják, mi következik. Nem szép dolog. A legszegényebb és legkiszolgáltatottabb afgánok fogják megfizetni. Az afgán nép iránti hamis szánalom, amely meghatározta az amerikai és koalíciós megszálló erőkkel együttműködő kétségbeesett kollaboránsok és a kabuli repülőtérre menekülő művelt elit tudósítását, az evakuáltak nyomorúságával kezdődik és végződik. Kevés könnyet hullatott a koalíciós erők által rutinszerűen terrorizált családokért, vagy a mintegy 70 000 civilért, akiket az amerikai légicsapások, dróntámadások, rakéták és tüzérségi lövések semmisítettek meg, vagy akiket az ideges megszálló erők lőttek agyon, akik a háború során minden afgánt - némi joggal - ellenségnek tekintettek. És kevés könny fog hullani a humanitárius katasztrófa miatt, amelyet a birodalom a világ egyik legszegényebb és leginkább segélyfüggő országában élő 38 millió afgánra zúdít. A 2001-es invázió óta az Egyesült Államok mintegy 775 000 katonát vetett be Afganisztán leigázására, és 143 milliárd dollárt ölt az országba, amelynek 60 százalékát a korrupt afgán hadsereg támogatására, a többit pedig gazdaságfejlesztési projektek, segélyprogramok és kábítószer-ellenes kezdeményezések finanszírozására fordította, a pénz nagy részét pedig külföldi segélyszervezetek, magánvállalkozók és külső tanácsadók szippantották el. Az Egyesült Államok és más országok által nyújtott támogatások az afgán kormány költségvetésének 75 százalékát tették ki. Ez a támogatás elpárolgott. Afganisztán tartalékait és egyéb pénzügyi számláit befagyasztották, ami azt jelenti, hogy az új kormány nem férhet hozzá az afgán központi bank mintegy 9,5 milliárd dolláros vagyonához. Az Afganisztánba irányuló készpénzszállításokat leállították. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy Afganisztán többé nem férhet hozzá a hitelező forrásaihoz. A dolgok már most is szörnyűek. Mintegy 14 millió afgán, azaz minden harmadik afgánnak nincs elegendő élelmiszere. Kétmillió afgán gyermek alultáplált. Afganisztánban 3,5 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. A háború tönkretette az infrastruktúrát. Tavaly a szárazság az ország termésének 40 százalékát elpusztította. Az afgán gazdaságot ért támadás miatt az élelmiszerárak máris az egekbe szöktek. A szankciók és a segélyek megvonása miatt a köztisztviselők fizetés nélkül maradnak, és az egészségügyi szolgálat, amely már így is krónikusan híján van a gyógyszereknek és felszereléseknek, összeomlik. A birodalom által megrendezett szenvedés bibliai méreteket ölt majd. És ez az, amit a birodalom akar. Az UNICEF becslései szerint 500 000 gyermek halt meg az iraki szankciók közvetlen következményeként. Számítsunk arra, hogy az afganisztáni gyermekhalálozás ezt a szörnyű számot is meghaladja. És számítsanak ugyanarra a birodalmi szívtelenségre, amelyet Madeline Albright, az Egyesült Államok akkori ENSZ-nagykövete mutatott, amikor a "60 Minutes" tudósítójának, Lesley Stahlnak azt mondta, hogy a szankciók miatt félmillió iraki gyermek halála "megérte". Vagy Hillary Clinton szívtelensége, aki így viccelődött: "Jöttünk, láttuk, meghalt", amikor értesült Muammar Kadhafi líbiai vezető brutális haláláról. Vagy Zell Miller georgiai demokrata szenátor követelése, aki a 9/11-es támadások után kijelentette: "Azt mondom, bombázzátok le őket. Ha vannak járulékos károk, hát legyen". Nem számít, hogy a birodalom azóta Líbiát Afganisztánnal, Irakkal, Szíriával és Jemennel együtt az erőszak, a káosz és a nyomor katlanává változtatta. A pusztítás hatalma olyan mámorító drog, amely önmagát igazolja. Cato, a cenzorhoz hasonlóan az amerikai hadsereg és a hírszerző ügynökségek - ha a történelemből következtetni lehet - ebben a pillanatban is Afganisztán destabilizálását tervezik, finanszírozva, felfegyverkezve és támogatva minden olyan milíciát, hadurat vagy terrorszervezetet, amely hajlandó lecsapni a tálibokra. A CIA, amelynek kizárólag hírszerzési információkat kellene gyűjtenie, egy félkatonai szervezet, amely titkos emberrablásokat, fekete helyszíneken történő kihallgatásokat, kínzásokat, embervadászatokat és célzott gyilkosságokat felügyel szerte a világon. Afganisztánban olyan kommandós rajtaütéseket hajtott végre, amelyek során nagyszámú afgán civilt öltek meg, ami többször is a tálibok karjaiba küldte a feldühödött családtagokat és falusiakat. Gondolom, most Amrullah Szalehhez nyúl, aki Ashraf Ghani alelnöke volt, és aki magát Afganisztán "törvényes ügyvezető elnökének" nyilvánította. Szaleh a Panjashir-völgyben húzta meg magát. Ő, valamint Afgand Massoud, Mohammad Atta Noor és Abdul Rashid Dostum hadurak, fegyverekért és támogatásért kiáltanak, hogy folytassák a konfliktust Afganisztánban. "Ma a Panjshir-völgyből írok, készen arra, hogy apám nyomdokaiba lépjek, olyan mudzsahedin harcosokkal, akik készen állnak arra, hogy ismét felvegyék a harcot a tálibokkal" - írta Ahmad Massoud a The Washington Postban megjelent véleménycikkében. "Az Egyesült Államok és szövetségesei elhagyták a csatateret, de Amerika még mindig lehet a "demokrácia nagy arzenálja", ahogy Franklin D. Roosevelt mondta, amikor az Egyesült Államok második világháborúba való belépése előtt az ostromlott britek segítségére sietett" - folytatta, hozzátéve, hogy neki és harcosainak "több fegyverre, több lőszerre és több ellátmányra" van szüksége. Ezek a hadurak már korábban is teljesítették az amerikaiak parancsát. Újra az amerikaiak parancsára fognak cselekedni. És mivel a birodalom önhittségét nem befolyásolja a valóság, a birodalom továbbra is folytatni fogja a sárkányfogak vetését Afganisztánban, ahogyan tette azt azóta, hogy 9 milliárd dollárt költött - egyes becslések szerint ennek dupláját - a szovjetek ellen harcoló mudzsahedek támogatására, ami a szovjetek 1989-es kivonulása után a rivális hadurak közötti véres polgárháborúhoz és 1996-ban a tálibok hatalomra jutásához vezetett. A szovjetek elleni mudzsahedek felfegyverzésének és finanszírozásának cinizmusa leleplezi Amerika humanitárius aggodalmainak hazugságát Afganisztánban. A szovjetekkel folytatott kilencéves konfliktusban egymillió afgán civil halt meg, 90 000 mudzsahedin harcossal, 18 000 afgán katonával és 14 500 szovjet katonával együtt. De ezek a halálesetek, Afganisztán pusztulásával együtt, "megérte", hogy megbénítsák a szovjeteket. Jimmy Carter nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski a pakisztáni Szolgálatok Közötti Hírszerző Ügynökséggel (ISI) együtt felügyelte a szovjet megszálló erők ellen harcoló legradikálisabb iszlám mudzsahedin csoportok felfegyverzését, ami a világi, demokratikus afgán ellenzék kiirtásához vezetett. Brzezinski részletesen ismertette azt a stratégiát, amelyet - mint mondta - a Szovjetuniónak Vietnamot akart adni, és amelyet a Carter-kormányzat az 1979-es szovjet inváziót követően követett, hogy Hafizullah Amin marxista rezsimjét támogassa Kabulban: "Amikor megtudtuk, hogy a szovjetek bevonultak Afganisztánba, azonnal kettős folyamatot indítottunk el. Az első a Szovjetunióra irányuló közvetlen reakciókat és szankciókat jelentett, és mind a Külügyminisztérium, mind a Nemzetbiztonsági Ügynökség hosszú listákat készített az elfogadandó szankciókról, a meghozandó lépésekről, hogy növeljék a Szovjetunió nemzetközi költségeit. A második cselekvési irány pedig oda vezetett, hogy körülbelül egy hónappal Afganisztán szovjet inváziója után Pakisztánba mentem, azzal a céllal, hogy a pakisztániakkal összehangoljak egy közös választ, amelynek célja az lett volna, hogy a szovjetek minél többet és minél tovább vérezzenek; és ebben az erőfeszítésben együttműködve részt vettünk a szaúdiakkal, az egyiptomiakkal, a britekkel és a kínaiakkal, és elkezdtünk fegyvereket szállítani a mudzsaheddineknek, ismét különböző forrásokból - például szovjet fegyvereket az egyiptomiaktól és a kínaiaktól. Még a csehszlovák kommunista kormánytól is kaptunk szovjet fegyvereket, mivel az nyilvánvalóan fogékony volt az anyagi ösztönzésre; és egy bizonyos ponton elkezdtünk fegyvereket vásárolni a mudzsaheddineknek az afganisztáni szovjet hadseregtől, mivel az a hadsereg egyre inkább korrupt volt." A Szovjetunió destabilizálására irányuló titkos kampányt azáltal, hogy "véreztessük, amennyire és ameddig csak lehet", a nicaraguai contra-erők felfegyverzéséhez hasonlóan nagyrészt titokban hajtották végre. A hivatalos Washington számára ez nem létezett, egy olyan mód, amellyel elkerülhették a titkos műveletek nemkívánatos vizsgálatát, amelyet az 1970-es években az Egyházbizottsági meghallgatások végeztek, amelyek nyilvánosságra hozták a CIA által támogatott puccsok, merényletek, zsarolások, megfélemlítések, sötét propaganda és kínzások három évtizedét. A szaúdi kormány beleegyezett, hogy az afgán felkelőknek nyújtott amerikai támogatással megegyezik. A szaúdi szerepvállalásból született Oszama bin Laden és az al-Kaida, amely a mudzsahedekkel együtt harcolt. A Brzezinski által vezetett szélhámos művelet titkos egységeket szervezett merénylőcsapatokból és félkatonai alakulatokból, amelyek halálos támadásokat hajtottak végre a vélt ellenségek ellen szerte a világon. Az afgán mudzsahedeket Pakisztánban és Kína Hszincsiang tartományában képezte ki. A felkelés finanszírozására használt heroinforgalmat Délkelet-Ázsiából az afgán-pakisztáni határra terelte. Ez a magatartásminta, amely destabilizálta Afganisztánt és a régiót, reflexszerűen érvényesül a hadseregben és a hírszerző közösségben. Kétségtelenül megismétlődik most Afganisztánban, ugyanazokkal a katasztrofális eredményekkel. Az a káosz, amelyet ezek a hírszerző ügynökségek okoznak, lesz az a káosz, amely igazolja a létezésüket, és az a káosz, amely miatt egyre több erőforrást és egyre nagyobb mértékű erőszakot követelnek. Minden birodalom meghal. A vég általában kellemetlen. Az amerikai birodalom, amelyet megaláztak Afganisztánban, ahogy Szíriában, Irakban és Líbiában, ahogy a Disznó-öbölben és Vietnamban, vak a saját csökkenő erejére, alkalmatlanságára és kegyetlenségére. Egész gazdasága, a "katonai keynesianizmus" a hadiipar körül forog. A katonai kiadások és a háború a nemzet gazdasági túlélésének és identitásának motorja. Nem számít, hogy az Egyesült Államok minden egyes újabb katasztrófával a világ egyre nagyobb részét fordítja maga és mindaz ellen, amit állítólag képvisel. Nincs olyan mechanizmusa, amely számos veresége, fiaskója, baklövése és csökkenő hatalma ellenére megállítaná önmagát, hogy irracionális módon, mint egy sebzett állat, lecsapjon. A kollektív öngyilkosságunkat felügyelő mandarinok az ismételt kudarcok ellenére kitartóan ragaszkodnak ahhoz, hogy a világot a saját képünkre alakíthatjuk át. Ez a rövidlátás éppen azokat a feltételeket teremti meg, amelyek felgyorsítják a birodalom pusztulását. A Szovjetunió, mint minden birodalom, a megcsontosodott, elrugaszkodott uralkodók, a birodalmi túlkapások, valamint az önmagát kritizálni és megreformálni képtelenség miatt omlott össze. Mi sem vagyunk immunisak ezekre a végzetes betegségekre. Elhallgattatjuk a birodalom legéleslátóbb kritikusait, mint Noam Chomsky, Angela Davis, Andrew Bacevich, Alfred McCoy és Ralph Nader, és üldözzük azokat, akik leleplezik a birodalommal kapcsolatos igazságokat, beleértve Julian Assange-ot, Edward Snowdent, Daniel Hale-t és John Kiriakou-t. Ugyanakkor a csődbe ment média, akár az MSNBC-n, a CNN-en vagy a FOX-on, az alkalmatlan és korrupt politikai, katonai és hírszerző osztály, köztük John Bolton, Leon Panetta, Karl Rove, H.R. McMaster és David Petraeus hangját dicsőíti és erősíti, ami vakon a mocsárba taszítja a nemzetet. Chalmers Johnson az amerikai birodalom bukásáról szóló trilógiájában - "Blowback", "The Sorrows of Empire" és "Nemesis" - emlékeztet arra, hogy a görög Nemesis istennő "a megtorlás szelleme, a kapzsiság és az ostobaság korrekciója, amely néha az emberek közötti kapcsolatokat irányítja". Ő az "igazságos haragot" jelképezi, egy istenség, aki "megbünteti a dolgok természetes, helyes rendjének emberi áthágását és az azt okozó gőgöt". Arra figyelmeztet, hogy ha továbbra is ragaszkodunk birodalmunkhoz, ahogyan a Római Köztársaság tette, "minden bizonnyal elveszítjük demokráciánkat, és komoran várjuk az imperializmus által generált esetleges visszahatást". "Úgy vélem, hogy birodalmunk fenntartása külföldön olyan erőforrásokat és kötelezettségvállalásokat igényel, amelyek elkerülhetetlenül aláássák a hazai demokráciánkat, és végül katonai diktatúrát vagy annak polgári megfelelőjét eredményezik" - írja Johnson. "Nemzetünk alapítói jól megértették ezt, és olyan államformát - köztársaságot - próbáltak létrehozni, amely megakadályozza ennek bekövetkeztét. De a hatalmas állandó hadseregek, a szinte folyamatos háborúk, a katonai keynesianizmus és a romboló katonai kiadások kombinációja lerombolta köztársasági struktúránkat egy birodalmi elnökség javára. A demokráciánk elvesztésének küszöbén állunk a birodalmunk megtartása érdekében. Ha egy nemzet egyszer elindul ezen az úton, a minden birodalomra érvényes dinamika lép működésbe - elszigetelődés, túlterhelés, az imperializmussal szemben álló erők egyesülése és csőd. A nemezis szabad nemzetként leselkedik ránk." Ha a birodalom képes lenne az önvizsgálatra és a megbocsátásra, akkor kiszabadulhatna a halálos spirálból. Ha a birodalom feloszlatná magát, ahogyan a brit birodalom tette, és visszavonulna, hogy az Egyesült Államokat sújtó bajokra összpontosítson, megszabadulhatna a halálspirálból. De azok, akik a birodalom karjait manipulálják, elszámoltathatatlanok. El vannak rejtve a nyilvánosság elől és a nyilvános ellenőrzésen kívül. Eltökéltek, hogy folytatják a nagy játékot, életekkel és nemzeti kincsekkel kockáztatnak. Várhatóan még több afgán halála felett fognak kárörvendően elnökölni, biztosítva magukat arról, hogy megéri, anélkül, hogy felismernék, hogy az általuk felállított akasztófák saját maguknak szólnak. Chris Hedges Pulitzer-díjas újságíró, aki tizenöt évig volt a The New York Times külföldi tudósítója, ahol a lap közel-keleti és balkáni irodájának vezetője volt. Korábban a tengerentúlon dolgozott a Dallas Morning News, a Christian Science Monitor és az NPR számára. Ő a házigazdája az RT America Emmy-díjra jelölt On Contact című műsorának.