Egy ősz cunami seper végig a világon – és nemcsak ott, ahol mindenki által elvárható lenne. Miként öregedett meg ennyire és ilyen gyorsan a világ? – teszi fel a kérdést Phillipp Longman a Foreign Policy elöregedéssel foglalkozó remek tanulmányában.
A tanulmány sorra veszi a kérdéshez kapcsoló legfontosabb kijelentéseket, megállapításokat és téveszméket, majd megpróbál egy tömör, ám mégis átfogó választ, kiegészítő magyarázatot adni ezekre. Ezt a Kuruc.info a hazai népesedési problémák vonatkozó tényeivel egészítette ki.
Nem is oly régen még azzal riogattak bennünket, hogy a Föld népességének a növekedése elkerülhetetlenül éhínséghez vezet. Ahogy azt Paul Ehrlich apokaliptikus hangulatot árasztó könyvében megírta (The Population Bomb): „Az 1970-es és az 1980-as években százmilliók fognak éhen halni, dacára minden segélyprogramnak, amelyek manapság működnek. Ebben a késői pillanatban senki sem állíthatja meg a halandóság világszintű drasztikus megugrását.”
Nyilván az Ehrlich által jósolt holokauszt-jóslat szerint, amely szerint a ’60-as évek világméretű „baby-boom”-ja addig fog folytatódni, amíg a világnak egy tömeges éhezéssel kell szembenéznie, nem történt meg. Ellenben a világszerte tapasztalat népességnövekedés a ’60-as évekbeli 2%-ról napjainkra közel felére esett vissza, sok ország egyszerűen nem „termel” annyi gyermeket, hogy lakosságának csökkenését elkerülje.
Az a veszély, hogy túl sok ember élne a bolygón, már nem aggasztja a demográfusokat, az viszont sokkal inkább, hogy túl kevesen leszünk a jövőben.
Az igaz, hogy az ENSZ népesedéssel foglalkozó csoportjának jelentése szerint a következő negyven évben mintegy harmadával fog megemelkedni a Föld lakosságának a száma, azaz a jelenlegi 6,9 milliárdról 9,1-re nő, ez azonban egy nagyon sokrétű emelkedést jelent, összehasonlítva mindazzal, amit a kérdés kapcsán mindeddig megismertünk – azaz nem az újszülöttek növekedésének lehetünk majd szemtanúi, hanem az idősek száma fog megemelkedni. Világviszonylatban az öt év alatti gyermekek száma 49 millióval fog csökkenni a jelenlegi előrejelzések szerint, míg a 60 év feletti idősek száma 1,2 milliárddal emelkedik majd. Miként őszült meg ennyire a világ?
2. kép: Kína 60 év fölötti lakosságának várható alakulása
Az egyik ok az lehet, hogy egyre többen élnek egyre hosszabb ideig, azaz a várható élettartam kiteljesedett. Ugyanannyira jelentős tényezőnek számít az is, hogy a második világháború után nagy számú „gyermektömeg” született. Mind az Egyesült Államok, mind Nyugat-Európa hatalmas szülési hajlandóságot tapasztalt meg a 40-es évek végén és az 50-es években (Magyarországon ugyanez a jelenség szintén létezett, még később is, gondoljunk csak a „Ratkó-korszakra”), amikor a frontról hazatért veteránok bepótolták az elvesztegetett időt. A 60-as és a 70-es években a fejlődő világ szintén emelkedő születésszámmal nézett szembe, ennek kiváltását rengeteg tényező befolyásolta, egyik ilyen például a gyermekhalandósági mutatók csökkenése. Ahogy a „baby-boom” korszakának gyerekei öregednek, úgy járulnak hozzá egy „idős-boom”-hoz, azaz egy az időskorúak számának robbanásához. Ma a nyugati világban pont annak vagyunk tanúi, ahogy a 60 évet betöltöttek száma robbanásszerűen növekszik. Ez azt jelenti, hogy húsz év múlva a 80 évet betöltöttek számának ugyancsak robbanásszerű növekedése várható. Ugyanez a folyamat játszódik le nagyrészt a világ többi részén is.
Végül pedig a már említett „baby-boom” utolsó visszhangjai is elülnek. Még később, a születésszám várható csökkenése miatt, az embereknek azzal kell szembesülniük, hogy világ lélekszáma olyan mértékben – ha nem gyorsabban – fog csökkenni, mint ahogy növekedett. Oroszország lakossága mára 7 millióval kevesebb, mint 1991-ben volt. Japánról szólva: egy szakértő kiszámolta, hogy az utolsó japán 2959-ben fog megszületni, amennyiben a születésszám alacsony mutatója (1,25 gyermek/nő) változatlan marad. Világviszonylatban tekintve, 50%-os az esélye annak, hogy a népesség jelentősen csökkenjen 2070-ig, ahogy azt a Nature magazinban nemrégiben megjelent tanulmány állítja. 2150-ig pedig – az ENSZ számításai szerint – a világ lélekszáma megfeleződhet.
A „túlnépesedési bomba” hazánkat sem fenyegeti – állapíthatjuk meg, ám ez inkább szomorú, semmint örömre okot adó tény. A CIA Factbook tömör adatai szerint Magyarország lakosságának több mint 15%-a 65 év feletti, nagyjából ugyanannyi, mint a 0-14 év közötti korosztály aránya. A 15 és 64 év közöttiek aránya értelemszerűen a 70% környékén mozog. Átlagéletkorunk 40 év, amiből könnyen kikövetkeztethető, hogy a 65 év felettiek aránya, azaz a nyugdíjasok száma a következő húsz évben rohamosan fog emelkedni, míg a népesség csökkenéséből kifolyólag arányuk is eléri azt a szintet, amikor már a társadalom mindennapjaira meghatározó befolyással bírnak. Ennek jeleit már ma is láthatjuk a politikában, nincs olyan gazdasági-politikai szakember, aki az állami pénzek okos felhasználásának tervezése során ne ütközne bele a nyugdíjak problematikájába. A rendkívül alacsony születésszám (1000 főre 9,7 újszülött jut) az elöregedéssel párhuzamosan már rég a lejtőre tolt minket. A 2010-es adatok szerint jelenlegi fogyásunk −0,156, ez világviszonylatban a 212. helyre elég. Azaz a létra legalsó fokán sem állunk már, és miközben fogyunk, öregszünk
A probléma gyökere viszont ott keresendő, hogy erről a politika – mint az emberek mindennapi életét döntően befolyásoló intézmény – mintha tudomást sem venne. Hiába a konferenciák, tanulmányok és jelentős eredményt nem hozó adópolitikai változtatások, ha nincs egy átfogó koncepció arra nézve, hogy – ha nem is gyarapítjuk lélekszámunk – legalább „fiatalítsuk” a magyar társadalmat. Magányos harcosként Fekete Gyula emelkedik ki a hazai értelmiség soraiból, aki már idejekorán figyelmezettet: „Az idős népesség létszáma a csökkenő népességen belül növekedni fog. A 65 évesek és idősebbek száma csaknem a kétszeresére nő 2050-ig. Az idős népesség arányának megnövekedését az érzékelteti, hogy a 65 éves és idősebb népesség aránya a mai 15 százalékról 26–36 százalékra emelkedik. A 2050. évi népesség fele várhatóan idősebb lesz 50 évesnél. ”
(Folytatjuk)
A globális elöregedés - II. rész
A globális elöregedés a fejlett országok problémája
SEQ Abbildung \* ARABIC 1. a világ legöregebb embere, 2003 November 1.-én a 116 éves japán Kamato Hongo
A kései Róma gondolkodóitól, mint Cicero és Tacitus, egészen a középkori arab világ gondolkodójáig, Ibn Khaldunig, a demográfusok is úgy gondolták valamikor, hogy az elöregedés és a népesség csökkenése a „civilizált” országok sajátos jellemzője, akik a luxuséletmód magas fokára értek el. Róma sorsára gondolva Charles Darwin unokája panaszkodik a történelem során tapasztalt modellre: „Muszáj a civilizációnak mindig a család intézményének a korlátozásához elérni, amit szükségszerűen követ annak a kihalása, hogy majd barbár forrásokból kelljen pótolni (a népességet – a szerk.), akik majd ugyanezen a folyamaton fognak átesni?”
Ma azt látjuk, hogy a születésszám csökkenésének a jelensége azokban az országokban is jelen van, amelyek nem érték el a „luxuséletmód” színvonalát. A jelenség maga a skandináv országokban ütötte fel először a fejét, hogy aztán elterjedjen Európában, Oroszországban, Ázsia legnagyobb részén, Dél-Amerika nagy részén, a Karibi-szigeteken, India déli részein és a Közel-Kelet egyes országaiban is, mint pl. Libanon vagy Irán.
Abból az 59 országból, melyekben az ENSZ szerint kevesebb gyerek születik, mint amennyi a népességszám szinten tartásához szükséges, 18-at „fejlődő” kategóriába soroltak, azaz nem gazdag, „luxus” életszínvonalú országok.
Valóban, a fejlődő országok zöme egy olyan elöregedési folyamattal néz szembe, amely eddig számukra ismeretlen jelenség volt. Nézzük csak meg Iránt. A ’70-es évek vége felé egy iráni nő átlagban hét gyereket szült. Ma, ismeretlen okok miatt, csak 1,74 gyermek jut átlagban egy szülőképes iráni nőre, ami jóval alatta van a 2,1-nek, ami a népesség szinten tartását szolgáló szám. Ennek megfelelően, 2010 és 2050 között a 60 év feletti iráni lakosok aránya a jelenlegi 7,1%-ról 28,1-re emelkedik. Ez jóval magasabb, mint ami a mai Nyugat-Európát jellemzi, és megközelítőleg ugyanaz az arány, ami az előrejelzések szerint Észak-Európát 2050-ben jellemezni fogja. Azonban, Nyugat-Európától eltérően, Irán és több fejlődő ország, melyek ugyanezzel a „hiperelöregedéssel” néznek szembe, mint például Kuba, Horvátország, Libanon vagy a Wallis- és Futuna-szigetek, nem sok esélyük van az elöregedés előtti meggazdagodásra.
Az elöregedést elősegítő egyik tényező az urbanizálódás (elvárosiasodás); a világ lakosságának valamivel több mint fele városokban él, ahol a gyermek gazdasági problémát jelent, és nem egy újabb munkáskezet, aki segít a föld megművelésében vagy az állatok felügyelésében. Két másik, gyakran hangoztatott tényező a nők elhelyezkedési esélyeinek megnövekedése és a nyugdíjak összegének emelése, amely miatt az idősek már nem függnek egy nagy lélekszámú fiatalság nyugdíjbefizetéseitől.
Meglepő módon a világ ily mértékű megőszülése nem vezethető vissza kizárólag a népesedéi politika liberalizálására. Ahogy vannak országok, mint pl. India – ahol az állam szigorú népesedési politikát alkalmaz, elmenve egészen az erőszakos sterilizálás politikájáig –, látványosan sikerült lecsökkenteni a születések számát, ezzel szemben viszont Brazíliában – ahol az állam soha nem hirdetett meg egy liberális népesedési vagy családtervezési politikát –, a születések száma mégis jobban lecsökkent, mint az előbb említett Indiában. Miért? Mindkét államban, és szerte a világon, a kulturális szokások változóban vannak, s úgy tűnik, ez a legfőbb ok, amely a születések számának drasztikus csökkenéséhez vezetett – gondoljanak csak a televízióra és nem az állami rendeletekre. Brazíliában fokozatosan, régióról régióra vezették be a tévét, és mindegyik új régióban látványosan csökkenni kezdett a születésszám, miután a tévé megjelent. Azt viszont beszéljék meg egymás között az olvasók, hogy a brazil jelenéség azért alakult így, mert a véget nem érő telenovellák csak gazdag és boldog embereket ábrázolnak, akik luxuskörülmények között élnek, vagy azért, mert egyre több hálószobában a tévé vette át a főszerepet.
A Nyugat átkozott demográfiai szempontból
Lehet. De az ezzel kapcsolatos előrejelzések Ázsia számára rosszabbak. Azok, akik a jövőre nézve egy „ázsiai századra” számítanak, nem fogadják el az erre a térségre váró „hiperelöregedés” tényét. Japán, ahol az „elvesztegetett évtized” a ’80-as évek vége felé kezdődött el a munkahelyek számának csökkenésével párhuzamosan, jelenleg sem az a kivétel, amely a szabályt erősítené. Dél-Korea és Tajvan, amely államok a legalacsonyabb születésszámmal rendelkeznek a régióban, komoly népesedési veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni a következő 15 évben. A szingapúri kormányzat annyira aggódik az alacsony születésszám miatt, hogy nemcsak „bébibónuszt” kínál az első és a második gyermek után (3.000 dollár), hanem további 4.500 dollár jár a harmadik, illetve negyedik gyermek után, anyasági szabadsággal, egyéb állami kedvezményekkel próbálja rávenni a gyermekvállalásra a nőket, ezen felül az állam igyekszik olyan rendezvényeket támogatni, ahol a jövőbeli házastársak egymásra találhatnak.
Kína egyelőre élvezi a születésszám csökkenésének első hullámával párosuló gazdasági sikereit, amikor a társadalomnak kevesebb gyereket kell támogatnia, és egyre több női munkaerő válik szabaddá. Ám a rendkívül szigorú családtervezési törvények következtében – egy gyermek/család – Kína egyre inkább közelít ahhoz az állapothoz, amit a demográfusok „4-2-1”-nek neveznek, azaz, ahol egy gyermek válik felelőssé a két szülő és a négy nagyszülő eltartásáért.
A közeljövőben a nők hiányának jelenségével is meg kell birkóznia Ázsiának, ami a nemek közötti arányok olyan eltolódáshoz vezet, amilyet korábban a vadnyugaton tapasztalhatott az emberiség. A szelektív abortuszoknak köszönhetően Kínában jelenleg 16%-kal több fiú van, mint leány, ami instabilitáshoz vezet majd, hiszen a „házasodni nem tudó férfiak” tömege más utat keres majd libidójának kiélésére. Indiának szintén hasonló nemek közötti arányeltolódással kell szembenéznie, ráadásul a születésszámok lényegesen különböznek a déli (többségében hindu) és az északi (többségében muzulmán) tartományok között, ami etnikai konfliktusokhoz vezethet.
Egyetlen egy ázsiai társadalomnak sem kellett eddig szembenéznie a kontinens ilyen gyors ütemű elöregedésével, vagy a nemek közötti arányok ilyen mérvű eltolódásával. Ebből kifolyólag nem elég pusztán a történelembe visszapillantani Ázsia esetében, hogy a jövőjét megjósoljuk. Azt viszont biztosan állíthatjuk, a bolygó egyetlen régiójának sem annyira nehéz demográfiai szempontból, mint Ázsiának.
A „baby-boom” megmentette az USA-t az idősek generációjának válságától
Egyelőre. Összehasonlítva a többi fejlett országgal, a jelenleg 310 millió lakossal rendelkező Amerika lélekszáma továbbra is emelkedni fog, köszönhetően a születésszámnak, amely épphogy elégséges a szinten tartáshoz, de magasabb mint bármely más fejlett ipari állam hasonló mutatója. Puszta geopolitikai terminusokkal élve ezt azt jelenti, hogy az Európa, Japán, Dél-Korea és a többi szövetséges állam felett gyakorolt amerikai befolyás erősödhet. Azonban Amerikának még sincs oka arra, hogy büszkélkedjen a viszonylagosan jó demográfiai jellemzőivel (főleg hogy inkább a fekete lakosság szaporodik, az Egyesült Államok még súlyosabb elnégeresedését fogja eredményezni – a szerk.). Párhuzamosan a vele szövetséges államokban tapasztalható népességcsökkenéssel és elöregedéssel Amerikának várhatóan nagyobb részt kell vállalni a világ problémás régióiban való katonai részvételből. Mint egy középkorúnak, Amerikának most nemcsak a saját megöregedése miatt kell aggódnia, hanem a „család” többi tagja miatt is, akik hamarosan túl öregek lesznek ahhoz, hogy saját magukról gondoskodjanak.
Amerika azonban meg fog öregedni. A viszonylagos fiatalságának legfőbb oka eddig a bevándorlásban rejlett, legyen az legális, vagy illegális. Azonban a Pew Hispanic Center által nemrégiben közzétett jelentés szerint az illegális bevándorlók száma 300 ezerre csökkent a 2000-es évek elején tapasztalt 850 ezerről. Több mint egymillió mexikói és egyéb Latin-Amerikai országból származó bevándorló tért vissza saját hazájába az utóbbi két év alatt. Ezek az adatok elsősorban az Amerikában tapasztalható munkanélküliségre vezethetőek vissza, amelyik lecsökkentette az „El Norte”-ba való átköltözés anyagi előnyeit, ám lehet, hogy ez egy állandósuló állapot előhírnöke is.
A demográfusok véleménye szerint egész Latin-Amerika-szerte csökkenőben van a születéseknek a száma, legfőképp Mexikóban, és ez a jelenség alapvetően fogja megváltoztatni a migrációs szokásokat. Gondoljunk vissza mi történt Puerto Rico-ban, ahol a születésszám lecsökkent, és ezzel párhuzamosan az Amerikába irányuló elvándorlás is majdnem teljesen megszűnt, dacára a nyitott határoknak és a magasabb életszínvonal csábítóerejének. A nem is oly távoli jövőben Amerika arra ébredhet, hogy több bevándorlót szeretne látni az országban, ahelyett hogy falakat emelne azok megfékezésére.
Kuruc.info - Foreig Policy nyomán
Globális elöregedés III., befejező rész
Egy ősz cunami seper végig a világon – és nem csak ott, ahol mindenki által elvárható lenne. Miként öregedett meg ennyire és ilyen gyorsan a világ? – teszi fel a kérdést Phillipp Longman, a Foreign Policy elöregedéssel foglalkozó remek tanulmányában.
A tanulmány sorra veszi a kérdéshez kapcsolódó legfontosabb kijelentéseket, megállapításokat és téveszméket, majd megpróbál egy tömör, ám mégis átfogó választ, kiegészítő magyarázatot adni ezekre. Az amerikai magazin cikkének harmadik, egyben befejező részét olvashatják.
Az idősebbeknek többet kell majd dolgozniuk
Ha egészségesek maradnak – és ez egy nagy talány. Egyre gyakrabban látni idős amerikaiakat, akik botra támaszkodva, kerekesszékben közlekednek manapság. A Walmart üzletlánc vásárlói között annyira megugrott a mozgássérültek száma, hogy a cég a hagyományos bevásárlókocsik egy részét elektromos meghajtású kisautókra cserélte, ami megengedi a vásárlóknak, hogy ülve maradjanak vásárlás közben. Ezeket az észrevételeket a hivatalos statisztikák is alátámasztják, kimutatva, hogy amióta az ilyen jellegű mérések elkezdődtek, az idős mozgássérült amerikaiak száma növekszik.
A Rand Corp által nemrég elvégzett tanulmánynak megfelelően – amelyet a Health Affairs tett közzé – az 50 és 64 év közötti amerikaiaknak több mint 40%-ának komoly nehézségei vannak olyan egyszerű dolgok elvégzésében, mint például negyedmérföldet sétálni, 10 lépcsőfokon pihenés nélkül felmenni – ez pedig jelentős növekedés a 10 évvel ezelőtti eredményekhez képest. A középkorúak ily gyenge fizikai állóképessége miatt arra számíthatunk, hogy a jövő időseinek körében is jóval magasabb lesz a mozgáskorlátozott, beteg amerikaiak száma.
De nem csak az amerikaiakról van szó. Az elhízás és az ülő életmód globálisan is elterjedt. 1995 és 2000 között az elhízott felnőttek száma világszerte emelkedésnek indult, azaz 200 millióról 300 millióra nőtt, ebből 115 millió a fejlődő államok lakosa. Chilétől Kínáig Mc'Donaldsok és KFC-k nyílnak, miközben az emberek egyre több időt töltenek autóikban, a televíziókészülékek és a számítógépek előtt. Becslések szerint jelenleg egymilliárd ember számít túlsúlyosnak, ami egy globális „járványhoz” vezethet, ami a szívbetegségeket és a cukorbetegséget illeti.
Igaz, az államok többet is tehetnének azért, hogy polgáraik öregkora valóban nyugodt legyen, és azért is, hogy a nyugdíjasok könnyebben vállaljanak munkát. Az Európa Tanács által nemrégiben közzétett jelentés szerint, a részmunkaidős munkahelyek számának növelése nemcsak, hogy a későbbi nyugdíjaztatást segítené elő, de a születések számának növelését is előidézheti azáltal, hogy ily módon kiküszöbölhető a munkahely és a család közötti feszültség forrása.
Az egészséges életmódra való bátorítás pedig jelentősen meghosszabbítaná az élet produktív szakaszát, ahogy a sétáló, gyalog közlekedő közösségek megteremtése is.
Ezek a folyamatok alátámasztják azt a világszerte használt érvet, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. Nemcsak az öregkor boldogságára irányuló erőfeszítéseket nevezhetjük szerénynek – tulajdonképp nullának –, de a szakértelmi gondok is robbanásveszélyes helyzetet idézhetnek elő a jövőben, egészen addig a pontig haladva, amikor az időskorú munkavállalók számára egyre nehezebb lesz szakmai szempontból is megfelelni a munkahelyen támasztott követeléseknek, amit egy modern gazdaság ír elő. Ezek megmagyarázzák azt az Amerikában tapasztalható paradoxont, hogy miközben a munkaadók arról panaszkodnak, hogy a számukra szükséges mérnöki tudást alig tudják megtalálni a munkaerőpiacon, a mérnökök körében uralkodó munkanélküliségi arány kiemelkedően magas.
Amennyivel gyorsabban fejlődik egy társadalom, amennyivel gyorsabban válik technológia szempontból egyre kifinomultabbá, annyival hamarabb mélyül el a munkavállalói tudás, a szaktudás és a támasztott igények közötti szakadék – legfőképp az idősebb munkavállalók körében.
„Egy öregebb világ békésebbé válik”
Nem feltétlenül. Egyes stratégák, mint például Mark L. Haas egyfajta „gerontobékéről” beszélnek. Íme az érv: egy olyan világban, ahol családonként egy gyereket vállalnak, a kötelező sorkatonai szolgálattal szembeni ellenállásnak növekednie kell, mivel a társadalomban csökken az áldozatvállalással szembeni tolerancia. A nyugdíjak és az egészségügyi problémák miatt jelentősen megemelkedett állami költségek a katonai kiadások lefaragását idézik majd elő. Az idősek és a középkorúak által dominált társadalom egyre kevésbé hajlandó kockáztatni, a társadalmi érdeklődés a gyakorlati problémák, a belpolitika – mint a bűnözés és a nyugdíjak biztonsága – felé irányul.
A leggyakrabban felemlegettet példa Japán, amely az elemzők szerint az elöregedéssel párhuzamosan egyre stabilabb és békésebb állammá vált. Nyugat-Európa fenekestől fordult fel, amikor a sokat emlegetett „68-as generáció” még fiatal volt, ám amikor a „baby-boom” korszakának ezen fiataljai megöregedtek, kevesebb gyermeket vállaltak, akkor Európa sokkal békésebbé vált.
Azonban ezzel a „rózsaszínű forgatókönyvvel” van egy-két gond. Először is, pont a gyorsan elöregedő államokban – paradox módon – időszakos jelleggel előállhat olyan, hogy sok fiatal jelenik meg hirtelen, minden olyan következménnyel, ami ezzel jár: erőszakosság, gazdasági visszaesés, megingás. Vegyük példának Iránt: 2020-ig a 15 és 24 év közötti irániak száma 34%-kal fog csökkenni a 2005-ös adatokhoz képest – amint azt az ENSZ Népesedési Szakcsoportja jelezte. Azonban 2020 és 2035 között a fiatalság aránya ismét egy 34%-os emelkedést mutat majd, dacára annak, hogy a gyermekvállalási kedv csökkenni fog. Miért?
Az iráni nők egy nagy aránya most ér a szülőképes korba, ami azt jelenti, hogy – még ha kevesebb gyermeket is vállalnak, mint szüleik, és ez nem elég a lakosságszám fenntartására – képesek ara, hogy egy időszakos jellegű „baby-boom”-ot idézzenek elő. Több muzulmán ország, mint Líbia és Pakisztán hasonló nagy ingadozásoknak néz elébe, ami a fiatalkorú lakosság arányát illeti. A közép-ázsiai térség legtöbb állama hasonló, időszakos „baby-boom”-mal kell majd szembenézzen 2020-ban. A nagyhatalmak geopolitikai harcainak már régóta célpontjai ezek az államok, köszönhetően az itt található földgáz-készleteknek és kőolajnak. Ugyanez igaz Latin-Amerika két leginstabilabb államára, Perura és Venezuelára.
Azonban ez nem csak a számok játéka. Ahogy azt Európa közelmúltjának legsötétebb fejezetei sugallják, az a pont, amikor a demográfiai növekedés csökkenésbe vált át, veszélyes és nyugtalanító lehet. A fasiszta ideológia alapjait nagymértékben meghatározták Oswald Spengler A nyugat alkonya és Lothrop Stoddart The Rising Tide of Color Against White-Word Supremacy című művei, valamint a kor eugenistáinak írásai, amelyek az árja faj demográfiai hanyatlását vetítették elő. (A Kuruc.info olvasói a fentieket arra vonatkozó példaként értelmezzék, hogy a demográfiai hanyatlásra, veszélyeire való felhívás erőskezű államrendszereket szülhet – ebben a kontextusban a fasizmus, vagy a nemzetiszocializmus nem feltétlenül negatív példaként értendő, hanem annak bizonyos tényeinek párhuzamba állítása a jövőben a demográfiai hanyatlás korába lépő államokkal, mint pl. a muzulmán államok, ahol „Allah népe” kényszeríthet ki faji ideológiákra alapozó autoriter államokat, egyfajta „muzulmán nácizmust” – a fordító megjegyzése.)
Ma, amikor a fasizmus és nácizmus veszélye kezd kikopni az európai köztudatból, a kontinens lakóinak jelentős része a bevándorlók magas számától ismét veszélyben érzi magát. A demográfiai hanyatlástól való félelem táplálja a hindu nacionalizmust Indiában, és hozzájárul a bevándorlók kiutasításának elfogadásához Amerikában, ahol éles vita bontakozott ki a Ground Zeronál (a 2001. szeptember 11-i tornyok elleni támadás helyszíne) felállítandó mecset kapcsán.
A következő évtizedekben nemcsak az időszakos „baby-boom”-ok járulnak majd hozzá a fiatalkorú lakosság megszaporodásához a fejlődő és az elmaradt országokban, hanem a fejlett országok nagy részének társadalma is megöregszik. Ez a demográfiai veszély tökéletes receptje, figyelmeztetnek Neil Howe és Richard Jackson, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának munkatársai. Ha úgy gondolják az olvasók, hogy a következő évtized csúnya lesz, akkor gondoljanak 2020-ra.
„Egy ősz hajú világ szegényebb lesz”
Csak ha nem teszünk semmit ellene. Egy társadalom jóléte és annak életkora közötti kapcsolat igencsak ciklikus. Az elején, ahogy egyre kevesebb gyermek születik és a munkaerő öregszik, időszakosan kevesebb gyermeket kell iskoláztatni, nevelni. Ez jó: felmenti a női munkaerőt, hogy az a gazdasági fellendüléshez csatlakozhasson, és az oktatásba fektethető anyagiak lehetőségét kibővíti. Amennyiben a többi társadalmi faktor változatlan marad, akkor ebben a formában erősödik a gazdasági fellendülés, gyorsulhat annak üteme. Japán már átment ezen a szakaszon, 1960 és 1970 között, míg a többi ázsiai állam nem sokra rá követte őket. Kína jelenleg pont ebből a helyzetből profitál.
Azonban ezt követően a helyzet drámaivá válik. Időközben, a lecsökkent születésszám miatt, nemcsak kevesebb gyermekkel rendelkező, hanem az egyre kevesebb időskorú munkavállalóval rendelkező társadalomhoz vezet ez az út, pont abban az időszakban, amikor a nyugdíjas korú idősek száma robbanásszerűen megemelkedik. Ez azt jelenti, hogy – abban az ütemben, ahogy a lakosság öregszik – ez a tény nem a gazdaság erősödéséhez, hanem annak hanyatlásához vezet. Kevesebb fiatal annyit jelent, mint kevesebb olyan embert, akinek szüksége van új lakásra, bútorokra és így tovább, valamint egy olyan réteg megerősödését, amelyik kevésbé hajlandó nagyobb kockázatvállalásra az állami jólét érdekében. A megöregedő munkások egyre inkább érdekeltté válnak a munkahelyük megtartásában, mint új munkahelyek, vállalkozások létrehozásában, beindításában.
A legutolsó próbálkozások pedig azok, amelyek – hogy az ingatlanok árát és a fogyasztás ütemét fenntartsák – magántőkét vonnak be a hitelpiacra, financiális léggömböket alkotva, amelyek törvényszerűen kidurrannak egyszer. (Ismerősen hangzik?)
Más szavakkal, egy olyan bolygó, amely a végtelenségig öregszik, csak gondokkal kell szembenézzen. Azonban a születésszámnak nem kötelező folyamatosan alacsonynak maradnia. Az egyik út, amit követni lehet, az a svéd modell: ahol az állam keményen közbelép, hogy a családi és a munkahelyi élet párhuzamából adódó konfliktusok hatásait csökkentse, lehetőséget adva a nőknek, hogy anyagilag ne érezzék meg azt, ha több gyereket vállalnak. Azonban azok az országok, amelyek ezt az utat követték, eddig csak szerény eredményeket értek el. A másik véglet az, amit tálib modellnek nevezhetünk: ez a hagyományos értékek és életmódhoz való visszatérést jelenti, ahol nőknek nem sok szerepük van a társadalomban, azon kívül, hogy anyákká váljanak. Ez a felfogás elérheti azt, hogy a születésszám megemelkedjen, azonban ez olyan következményekkel jár, amik a világ nagy részének ma elfogadhatatlan, kivéve a frigid fundamentalistákat.
Akkor létezik egy harmadik út is? Igen, viszont nem tudjuk, hogy miként térjünk rá erre. A trükk az lenne, hogy újraalkossuk azt, amit valamikor a kisgazdák és a kisvállalkozások világának neveztek: azt a felfogást, hogy a gyermek egy kincs, és nem teher. Képzeljük el azt a világot, ahol a szülők a humán tőkéjüket gyermekvállalással erősítik. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a család nemcsak egy fogyasztói sejt, hanem egy termelő kisvállalkozás. Az a társadalom, amelyik megtalálja a család gazdasági alapjainak létrehozásához szükséges módszert és forrást, az uralni fogja a jövőt. Az alternatíva pedig: szegénység és öregség.
(Foreign Policy nyomán Kuruc.info. 2011 január 3.-án
Illusztráció:Szakács Barna: A vén csataló)
Kapcsolódó: A globális elöregedés
Comments