Dobszay Károly
AZ ANTISZEMITIZMUS VALÓDI OKAIRÓL
Korunk egyik leghatásosabb tömegpusztító fegyvere a zsidóság kezében az antiszemitizmus vádja. Ez egy olyan halálos furkósbot, amit mindenki ellen bevetnek, aki valami oknál fogva nem hajlandó elfogadni az általuk egyedül üdvözítônek elôírt szabályokat. Szemükben már maga a kérdés felvetése is antiszemitizmusnak számít, ha valaki annak valódi okai iránt érdeklôdik.
Mi most mégis megpróbáljuk körbejárni ezt a számunkra, nem zsidók számára életfontosságú témát, bár régóta tudjuk, hogy nem az antiszemita, aki gyûlöli a zsidókat, hanem az, akit a zsidók gyûlölnek.
Ugorjunk egy kicsit vissza az idôben.
A Biblia ószövetségi része beszámol arról, hogy Noé legidôsebb fiát Sém-nek hívták. Sém leszármazottait Mózes könyve szemitáknak nevezi. Az idôk folyamán ez úgy alakult, hogy az összes arabokhoz tartozó népcsoportot, vagy a velük
rokon embereket Elô-Ázsiában, Észak- és Kelet-Afrikában szintén szemitáknak nevezték.
Az arab népeknek semmi kifogásuk ellene, hogy rájuk még ma is a szemita gyûjtôfogalmat használják. Az ellen azonban erélyesen tiltakoznak, hogy a vér- és nyelvrokonaik közé a zsidókat is odaszámolják. Az arabok és zsidók lakóhelyük
tekintetében közös területeken éltek Elô-Ázsiában és Afrikában, de ez nem vonatkozik származásuk rokon voltára. A tényt, hogy az arabokat a zsidókhoz származásilag nem köti semmi, az az ôsi és kiolthatatlan gyûlölet is bizonyítja, amivel ez a két népcsoport mindig szemben állt egymással.
Ha tehát a zsidók iránti ellenszenvet vagy gyûlöletet „antiszemitizmusnak“ nevezzük, akkor ez az elnevezés téves.
Valójában az antiszemitizmus kifejezés nem fedi azt, amit kifejezni akar. Ha antiszemitizmusról beszélünk, akkor semmi esetre sem az arab népek elleni hangulatkeltés nyer kifejezést. Az antiszemitizmus megjelölés már régóta csak azon ösztönszerû elutasítás gyûjtôfogalma lett, amivel a világ nem zsidó népei és fajai a zsidókkal szembenállnak. A zsidók iránti ellenszenvet kifejezô „antiszemitizmus“ szó a kortársai által sokáig szintén zsidónak tartott, de valójában német Wilhelm Marr „alkotása“. Marr 1879-ben írt egy tanulmányt a szemitizmus ellen, amelyben megpróbája megindokolni a nem zsidók elutasító magatartásának okait a zsidókkal szemben. Az ô szóhasználatában jelenik meg elôször az „antiszemita“ kifejezés, ami aztán az idôk folyamán teljesen átment a köztudatba.
Marr eképpen foglalta össze az antiszemitizmus kialakulásának okait:
„Az antiszemitizmus (értsd: a zsidók iránti ellenszenv vagy gyûlölet) nem egy véletlenül kialakult, vagy mesterségesen létrehozott dolog. Az antiszemitizmus abban a pillanatban született, amikor a zsidó elôször megjelent a nem zsidók látószögében. Már maga a zsidók testi megjelenésének csúnyasága is ellenszenvet váltott ki a nem zsidókban, de még sokkal jobban azok a lényegét tükrözô negativ tulajdonságok, amelyek a zsidókat a nem zsidók számára gyûlöletre méltónak ítélték.
A zsidó minden cselekedetében megnyilvánult, hogy a rossz, az aljas, az ördögi megtestesítôje. Ha azonban a nem zsidó azt hiszi, hogy az ösztöne szavának elutasításával a zsidóval megegyezésre juthat, akkor ennek a vége mindig a felismerés: aki a zsidóval paktál, tönkremegy általa. Ezt tapasztalták egyes emberek, de egész népek is. Az ókor nagy kultúrnépeinek sírkövén ott áll a figyelmeztetés: Kihaltak, mert életüket összekötötték a sátánnal az örök zsidóban!“
Hogy az antiszemitizmus, a zsidókkal szembeni ellenszenv nem tegnap vagy ma alakult ki, azt korábban még maguk a zsidók is elismerték. A zsidó J. Kreppel az 1925-ben Bécsben megjelet „Juden und Judentum von heute“ (Zsidók és zsi-
dóság ma) címû dolgozatában így ír:
„A zsidógyûlölet olyan régi, mint maga a zsidó nép. Már népisége bölcsôjénél, a világtörténelembe való belépésénél találkoztak Ábrahám fiai szomszédaik és környezetük gyûlöletével.”
Dr. Felix Goldmann rabbi is kénytelen volt beismerni, hogy az antiszemitizmus mindig is létezett. Az 1920-ban Berlinben megjelent „Vom Wesen des Antisemitismus“ (Az antiszemitizmus természetérôl) c. könyvében ezt mondja:
„A régi római idôktôl kezdve mind a mai napig, minden országban, ahol a zsidókról és a zsidóságról egyáltalán tudomást szereztek, az antiszemitizmus létezése bizonyítható.“
A zsidó Dr. J. Fromer (Elias Jacob) szintén úgy jelölte meg az antiszemitizmust 1905-ben Berlinben kiadott könyvében („Das Wesen des Judentums“ - A zsidóság természete), mint már mindig is létezô jelenséget:
„A zsidógyûlölet olyan régi, mint a zsidóság maga. Úgy követi, mint egy árnyék, tehát az emberek természetébôl fakad.“
Azok a nem zsidók, akik hagyják maguknak bebeszélni, hogy az antiszemitizmus csak valami pillanatnyi jelensége bizonyos koroknak, jobban tennék, ha a szintén zsidó Ben Chaim 1938-ban Zürich-ben megjelent „Juda erwache!
Proklamation an das jüdische Volk“ (Ébredj zsidóság! Proklamáció a zsidó néphez) címû könyvében leírtakra figyelnének:
„Az antiszemitizmus semmi áron nem kortünet.Valóban olyan idôs, mint Matuzsálem. Sem idôhöz, sem helyhez, sem pedig valamely országhoz nem köthetô, hanem ezektôl függetlenül ott alakul ki, ahol a zsidók más népekkel érintkezésbe lépnek és fejlôdése vagy kiterjedése egyenes kapcsolatban áll a zsidó diaszpóra nagyságával az illetô országban.“
A zsidók vezetô személyisége, Theodor Herzl írja az 1896-ban Lipcsében megjelent „Der Judenstaat“ (A zsidó állam) címû alapvetô mûvében:
„A zsidókérdés létezik. Balgaság lenne tagadni. A zsidókérdés mindenhol létezik, ahol a zsidók érzékelhetô számban élnek.
Ahol nincs, oda bevándorló zsidók becipelik. Természetesen oda költözünk, ahol nem üldöznek bennünket. Megjelenésünk által kialakul az üldözés. Megjelenésünk váltja ki az üldözést.“
Azoknak, akik hagyták maguknak bebeszélni, hogy a zsidókat csak az ún. vallásuk miatt gyûlölik, a már említett Wilhelm Marr az 1879-ben Bernben kiadott „Der Sieg des Judentums über das Germanentum“ (A zsidóság gyôzelme a germánság fölött) címû nagy feltûnést keltett tanulmányában megmondja az igazat:
„Nem a vallásuk miatt gyûlölték a zsidókat minden idôkben. A zsidókkal szembeni haragnak más okai voltak. Mégpedig a zsidók írtózása az igazi munkától és a számukra törvényileg elôírt ellenségesség minden nem zsidóval szemben.“
Hogy az antiszemitizmus okai magában a zsidóban keresendôek, ezt elismerte a zsidó Bernard Lazare is az 1894 -ben Párizsban megjelent „L’ Antisemitisme“ (Antiszemitizmus) c. könyvében. Így ír:
„Ha a zsidók iránti harag és ellenszenv csak egy bizonyos országban és egy bizonyos idôben létezett volna, könnyû lenne ennek a haragnak az okait megindokolni. Azonban, pont az ellenkezôjérôl van szó. Ez a faj a kezdetek óta az összes népek gyûlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözôbb fajokhoz tartoztak, egymástól nagyon távoli területeken laktak, különbözô törvénykezéssel rendelkeztek, egymástól teljesen eltérô elveket vallottak, sem ugyanazon hagyományaik, sem pedig ugyanazon szokásaik nem voltak és nem hasonlatos szellem vezérelte ôket, így muszáj az antiszemitizmus általános okait mindig magában Izrael népében keresni és nem azokban, akik szembe szálltak vele.“
A zsidó dr. Leo Pinsker írja az 1882-ben Berlinben megjelent könyvében („Autoemanzipation“):
„A zsidók azon népek medrében, amelyek között élnek, valóban egy heterogén elementet képeznek, amely semmilyen nemzethez nem akar asszimilálódni, ennek megfelelôen szintén semmelyik nemzettel nem tud jól kijönni.“
A már idézett zsidó Ben Chaim írja továbbá említett könyvében:
„Amikor népünk az örök hûségesküt letette Jehovának, az volt a születési órája a legnagyobb és legszerencsétlenebb hazugságnak, amit a világtörténelem ismer. Mégpedig népünk kiválasztottságának a hazugsága. Ez volt egyúttal szintén annak a különös emberi gyûlöletnek a születési órája is, antiszemitizmusnak nevezve, amit a világ valaha is átélt..“
Hogy az antiszemitizmust nem mesterségesen hozták a nem zsidó emberiség közé és hogy sokkal inkább az ösztönnek egy megnyilvánulását fejezi ki, a legmélyebb belsô érzést, azt beismeri a zsidó Samuel Roth az 1934-ben New York-ban megjelent „Jews must live“ (A zsidónak élnie kell) címû munkájában. Ezt írja:
„Itt csak tényeket szeretnék igazolni, hogy az antiszemitizmus olyan ösztönszerû, hogy egyszerûen az emberek egyik ôsi ösztönének nevezhetjük, a legfontosabb ösztönök egyike, amelyen keresztül egy faj önmagát a teljes kiirtástól védi. Nem
tudom elég erôsen kihangsúlyozni: az antiszemitizmus nem az, amit a zsidók a világgal elhitetni próbálnak, egy elôitélet, hanem egy mélyen ülô ösztön, amely minden emberrel veleszületik. Mint az önfenntartás minden más ösztöne, mindaddig ismeretlen marad, míg végül történik valami, aminek következtében felébred. Nem létezik egyetlen eset sem, ahol a zsidók az üldözôik haragjának keserû gyümölcsét nem érdemelték volna meg.“
Azt, hogy az antiszemitizmus nem valami átmeneti dolgot jelent, hanem sokkal inkább addig tart, ameddig zsidók a nem zsidók között élnek, alátámasztotta az ismert zsidó Arthur Schnitzler is, aki a New York-ban megjelent „The Literary
Digest“ c. lap 1930. október 18. számában a következôket írja:
„Az antiszemitizmus addig fog tartani, ameddig a zsidók zsidók maradnak, mivel az antiszemitizmus okait nem lehet soha megszüntetni. A zsidók mindig mások fognak maradni és ezen okból elkerülhetetlenül mindig gyûlölve lesznek.“
A nagy zsidó gyûlöletrôl
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy a zsidók saját maguk hajtották végre a teljes önkizárásukat minden népközösségbôl. Mert lehetne-e ez az önkizárás teljesebb és tökéletesebb, mint ezt a zsidó Cheskel Zwi
Klötzel a Berliner Tageblatt és a Jüdischen Rundschau kivételezett munkatársa gátlástalan nyíltsággal már az elsô világháború elôtt Németországban megfogalmazott („Das große jüdischen Hassen“ - A nagy zsidó gyûlölet). Megjelent a Münchenben kiadott „Janus“ címû havilap 1912/13. évfolyamának 2. füzetében:
„Semmitôl sem félnek annyira a zsidóság oldalán, mint a nyílt és ôszinte hitvallástól: az antiszemitizmussal, a zsidógyûlölettel zsidó oldalon egy minden nem zsidóval szembeni nagy gyûlölet áll szemben. Ahogy mi zsidók minden nem zsidóról tudjuk, hogy valahol a szívének egy szegletében antiszemita és annak kell lennie, úgy minden zsidó létezésének legmélyebb alapja, hogy gyûlölôje minden nem zsidónak. (...) Úgy hiszem, be lehet bizonyítani, hogy a zsidóságban létezik egy mozgás, ami az antiszemitizmus hû tükörképe és hiszem, hogy ez a kép olyan tökéletes, amilyen csak lehet. És ezt én a ‘nagy zsidó gyûlöletnek’ nevezem. Talán a kifejezés túl kemény, vagy jobban mondva nem pontos. Azonban fontos számomra, hogy az igazságot semmi áron ne halványítsam el. Ha beismerném, hogy ez nem gyûlölet, akkor a gyûlölethez legközelebb álló érzésrôl beszélhetnék, így had nevezzem mégis gyûlöletnek. Ha közöttünk valaki nem lelki vagy szellemi kasztrált, aki nem impotens gyûlölni, az részt vesz ebben a gyûlöletben. (...) A valóságban semmi sem élôbb bennem, mint a meggyôzôdés, hogy ha valami létezik, ami a világ összes zsidóját egyesíti, akkor ez a nagy, mindenek fölött álló gyûlölet.“
Ezen a helyen nem árt emlékeztetni az olvasót, hogy a zsidó Kornis Mihály néhány évvel ezelôtt miképpen fogalmazta meg ezt a mindmáig érvényes “nagy zsidó gyûlöletet“:
„Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy mi még sokkal jobban gyûlölünk titeket, mint ti minket.“
Ezeket a zsidó írástudóktól származó vallomásokat, amelyekben elismerik, hogy az antiszemitizmus okait magukban a zsidókban kell keresni, újra és újra azon nem zsidók szeme elé kell tartani, akik még ma is azt hiszik, hogy a zsidókkal
szembeni ellenszenv indokolatlan és igazságtalan. Annak, hogy a zsidók az elmúlt évtizedekben, sôt évszázadokban az emberi együttérzésnek köszönhetôen világszerte számtalan nem zsidó követônek örvendezhettek, nem utolsó sorban egyik fô oka, hogy mindig is értették a módját, magukat „ok nélkül üldözött szegény zsidónak“ feltüntetni és közben a keresztény érzelmekre hivatkozni: szeresd felebarátod, mint önmagad! Hogy ebbe a felebaráti szeretetbe a nem zsidó
emberiség halálos ellensége, a zsidó is be lett vonva, az csak a zsidók elônyét és a nemzsidók szerencsétlenségét vonta magával.
Dobszay Károly
Comments