Meghalt Dobszay Károly Németországban élő magyar költő
Méltatása itt:
VÁDOLLAK, HUNGÁRIA!
Vádollak, Hungária!
Egykor gyönyörű, büszke nő
Idegen hódítók ágyasa lettél
Te, a legdrágább drágakő
Vádollak, Hungária!
Tested, lelked immár eladó
Egykor elérhetetlen álom
Ma veled hál bitang és csaló
Vádollak, Hungária!
Halottaid még mindig temetetlenek
De a véred szívó vámpírt
Kebledre öleled
Vádollak, Hungária!
Napod már régen nem ragyog
Kik érted harcba szálltak
Te mindig bitóra juttatod
Vádollak, Hungária!
Egykor gyönyörű, büszke nő
Csak fénytelen üveg vagy már
Üveg és néma kő
Dobszay Károly:
NE FÉLJETEK, NEM MEGYÜNK HAZA!
(A nemmel szavazók és a távol maradók táborához...)
Ne féljetek, nem megyünk haza
Minket már régen nem hív a Haza
Mely álmaink bölcsője, sirja volt
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ott a házaknak már nincsen ablaka
Mely múltba néz s jövőbe lát
Nincs, ki megfújná a trombitát
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Az már oly régen a másság temploma
És te is csak szolga, rab vagy ott
Bár zsebedben útlevél ragyog
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Irigység népe, te céda, te buta
A mi kincsünk nem lopott kacat
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Hazugság népe, te gyáva, ostoba
Ahol mi élünk az mind magyar sziget
Koromsötétben virrasztó tüzek
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya
Sorsunk már régen nem sorsotok
Árulók, latrok, újgazdagok
Ne féljetek, nem megyünk haza
Ne féljetek, nem megyünk haza
Hol testvér a testvérnek farkasa
Ki hajnalig háromszor megtagad
Légy átkozott, légy gazdagabb
Ne féljetek, többé nem megyünk haza
(Dortmund, 2004. december 5. első megjelenés: Magyarok Vasárnapja, 2005. IV. szám)
Dobszay Károly Alföldi Gézával
MOST MÁR ELÉG!
Petőfi néz ránk vádlón a múltból
Szemében villám, kezében ostor
S ki a szabadságról álmodott
Most holtában is háborog
Mert hajnalunk már ezer éve késik
Neveinket keresztfákra vésik
Kezeinken még mindig lánc csörög
Zsarnok ül tort álmaink fölött
Ugyanazokra kacsint a holnap
Kik lopják a jelent, átírnak múltat
Gyalázva Istent, Nemzetet, Hazát
Csörgetik verejtékünk aranyát
És mi csak tűrünk, mint birka nép
Míg éltünk lángja lassan végig ég?
Isten, verd meg a magyart,
Ha nem mondja végre: MOST MÁR ELÉG!
Forrás: https://kuruc.info/r/6/106091/
Annyi idős volt mint én 1952-es isten nyugosztalja - engem is meg ihletet egyik verse - versem egyik csokrával buszozóm tőle:
VERSEIM 2018 ÁTMENTÉSE
FÁJDALMAS
Faj –dal—mas – amikor felérek a szikla oromra ,
Mit érzek, örömet ,és nem a fáradság fájdalmát.
Amikor meg kell szegnem a fogadalmam és írok,
Írok nektek a szeretet ünnepén szomorú dolgokat.
Nem csak fefe, hiányzik e fizikás világból, ha nem
Mindenki, aki már nincs itt, és aki úgy látszik.
Mit írtam megérezve, ne hidd a magányt, mert nem az,
Nincs, mert összeköt a gondolat azon túl, amit tudsz.
Tudd és hidd, e Földön csak szer-e-tett van, mind az,
Mely erős a legerősebbnél , mert a tett az ami.
Legyen bármi, pofon vagy simogatás arra…