Miért fél a Nyugat Ukrajna vereségétől?

Elmélkedés az orosz-ukrán-USA asszimterikus proxy háborúról!

EMK ajánlja

Stier Gábor

Zelenszkij felszólal a portugál parlament ülésén 2022. április 21-én

„Nem lehet megengedni, hogy Oroszország legyőzze Ukrajnát!” Ez a mondat az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el a nyugati politikusok szájából. Legutóbb Olaf Scholz német kancellár jelentette ezt ki. De miért nem mindegy a Nyugatnak, hogy végül melyik fél győzelmével ér véget ez a háború? Miért tart ennyire Ukrajna vereségétől? Volodimir Zelenszkij felszólal a portugál parlament ülésén 2022. április 21-én Fotó:EUROPRESS/PATRICIA DE MELO MOREIRA/AFPAddig-addig emelték a felek a téteket az Ukrajna körül évek óta húzódó és egyre mélyülő konfliktusban, míg a se nem háború, se nem béke állapot klasszikus és szörnyű háborúvá szélesedett. Oroszország megtámadta Ukrajnát, és megpróbálta ugyan nagy háború nélkül megúszni a dolgot, de nem sikerült. Többek között Ukrajnának a vártnál is nagyobb ellenállása, a Nyugat meglepően komoly összefogása, és minden eddiginél keményebb fellépése következtében. Ma már ott tartunk, hogy dúl egyrészt egy amerikai-orosz proxi háború, és e kereteken belül, ezzel párhuzamosan feszül egymásnak az orosz és az ukrán hadsereg. „A béke esélyeit rontja, hogy immár mindhárom, közvetetten vagy közvetlenül érintett fél, Oroszország, az Egyesült Államok és Ukrajna is győzelemre van ítélve. Így a háborúnak csak úgy lehet vége, ha Oroszország katonai értelemben megtöri az egyre fokozódó nyugati támogatás miatt is kitartó ukrán ellenállást, vagy fenntarthatatlanul beleül a háborúba” Mindenki olyan helyzetbe hozta magát, amelyből arcvesztés nélkül legfeljebb az egyik oldal tud kiszállni. Így van ezzel már a Nyugat is. Nem véletlen tehát, hogy mindenek előtt az Egyesült Államok nem engedheti meg magának Ukrajna vereségét. Persze, nem azért – mint ahogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke fogalmazott -, mert „a szabad és demokratikus Európa szíve most Kijevben dobog”. Valljuk be, ezért nem öntenék a fegyvert a nyugati országok Ukrajnába, és nem kockáztatnák a jelenlétüket a tanácsadók és az összekötők, és – mint Boris Johnson brit kormányfő elszólta magát – nem folyja gőzerővel a légvédelmi technikát kezelő ukránok kiképzése Lengyelországban, a páncélosoké pedig Nagy-Britanniában. „A szép szólamok csak arra szolgálnak, hogy elfedjék a szikár valóságot” Egy lépéssel közelebb jutunk ehhez, ha felidézzük Joe Biden diplomáciában szokatlan kijelentését, amelynek a lényege, hogy Vlagyimir Putyin nem maradhat a hatalomban. Persze, azt idáig is tudtuk, hogy az Egyesült Államok célja Oroszország térdre kényszerítése, és így a javainak a megszerzése. Ennek pedig az egyik fő akadálya Putyin. Úgy látszik, Amerika elérkezettnek látja ehhez a pillanatot. Mint ahogy arra is, hogy ismét teljesen érdekeinek a szolgálatába állítsa Európát, megerősítse felette a befolyást. E két cél részben összefügg egymással, mint ahogy azzal is, hogy Washington ilyen háttérrel kitolná globális befolyásának kritikus gyengülését, és elodázhatná a nagy összecsapás Kínával. „S hogy mennyire az új világrendről szól elsősorban a jelenleg Ukrajnában dúló háború, azt megérthetjük az ennek kapcsán kivetett szankciókból, valamint abból, hogy mivel is járna a Nyugat számára Ukrajna veresége” A jelenlegi kiállás mellett Kijev egyértelmű veresége aláásná az Amerika mindenhatóságába, a Nyugat elrettentő erejébe vetett hitet. Ezt teszi az első helyre erről szóló írásában a Vzgljad orosz portál is, aláhúzva, hogy a félelem a Nyugat leküzdhetetlen erejétől a feltartóztatás leghatékonyabb eszköze. Ezért nem mert kesztyűt dobni Amerikának Irán, Törökország, de még Kína sem. Egyik ország sem mer támadni, és inkább a védekezésre összpontosít. Azt mindenki érzi, hogy csökken az Egyesült Államok vezette Nyugat elrettentő ereje, de idáig senki nem merte ezt kipróbálni. Inkább várták, ki lesz az első. Éppen ezért élvezi most a helyzetet a világ úgymond nem nyugati része, és Kínával az élen nemcsak feszülten figyel, de ebből a szembenállásból igyekszik tanulni is. „S ha Moszkva kibírja a rá nehezedő totális nyomást, és győz, azzal egyben bebizonyítja a világnak azt is, hogy Amerika sem mindenható. Ez pedig az egész úgynevezett Nyugatot kihívások sorával szembesítheti. Európát például a belső törésvonalak mélyülésével” Ezeket az Európai Unión belüli ellentéteket most a háttérbe szorítja az orosz veszély, Moszkva sikere esetén azonban elkerülhetetlenül felvetődik a felelősség kérdése. Ez pedig önkéntelenül is előhozza a meglévő nézetkülönbségeket. Így például azt, hogy az EU túlságosan átideologizálódott, vagy a demokrácia mennyire dogmává merevedett. S akkor arról még nem beszéltünk, hogy milyen zavart okoz, ha a jó nem győz a rossz felett. Mert ugye a szembenállás Oroszországgal a jó és a rossz küzdelmévé egyszerűsödött. Egy ilyen helyzet az Európai Unió ideológiai alapjait kérdőjelezheti meg. Ez talán érthetővé teszi azt az önmagához képest meglepő eltökéltséget is, amellyel az EU a fegyverszállítások terén beleszállt ebbe a háborúba. Az hogy az információs háborúban otthon érzi magát, már nem annyira meglepő. Az európai dezintegrációt erősítheti, ha az Oroszország feltartóztatásából adódó veszteségeket, a mindennapi életet is érintő negatív hatásokat nem kompenzálja és takarja el a további keleti irányú gazdasági expanzió. Mert az orosz siker ezt is erősen lefékezheti. És az ennek a gazdasági gyarmatosításnak a lassulásból adódó gondokat csak tetézik az Oroszországgal szembeni szankciók kontraproduktív, az európai versenyképességet gyengítő hatásai. „Egy ilyen forgatókönyv egyben az orosz befolyás növekedésével, és az úgynevezett európai visszaszorulásával, az EU keleti perifériáján mindenképpen a nemzeti gondolkodás erősödésével járhat, ami már egzisztenciális kihívást jelent Brüsszel számára” Ráadásul a nacionalizmus megerősödése Bulgáriától Görögországon át Szlovákiáig több országban a moszkvai kapcsolatok erősödésével járhat. S ebben az esetben visszatérhet a németeknek, az osztrákoknak vagy az olaszok a háború alatt fegyelmezetten elfojtott pragmatizmusa is. Így egy idő után bizonyos mértékben Moszkva vissza is térhet Európába, a posztszovjet térség reintegrációjának felerősödéséről nem is beszélve. „Mindez lényegében lenullázná az eddig Ukrajnába, Grúziába fektetett európai és amerikai dollár milliárdokat” Az orosz hadsereggel szemben ugyanis tehetetlenek lennének a civil szervezeteken keresztül tett erőfeszítések. S hogy ez nem is olyan légből kapott állítás, azt mutatja például, hogy Grúzia vagy Moldova nem csatlakozott az Oroszországgal szemben hozott szankciókhoz. Másképp fogalmazva, a félelemmel vegyes pragmatizmus felülírta az értékalapú politizálást, amely aztán Chisinau esetében éppen a Dél-Ukrajna megszerzésének orosz célként megnevezése miatt felerősödő félelem következtében ismét felülkerekedni látszik. Ez is mutatja, hogy a katonai erőviszonyok alakulása milyen hatással van a térség államainak politikájára. A posztszovjet térség nemcsak a gazdasági expanzió, de biztonságpolitikai szempontból is fontos Európa számára. Így aztán mindent megtesz azért, hogy Oroszország és az EU között Ukrajna fennmaradjon, mint puffer. „Egy bármennyire is a jelenleginél nagyobb, vagy másképpen birodalmi Oroszország csak a félelmeket növeli Európában” Egy orosz győzelem egyben az amerikai befolyás növekedését is jelentené Európában, ami egyben a transzatlanti kapcsolatok gyengülésével is járhatna. Még akkor is, ha Európa számára éppen most rossz álomként sejlik fel, ha Amerika védőernyője nélkül marad. Rövid távon ezért inkább NATO bővülésének, erősítésének perspektívái erősödnek, ám Ukrajna eleste sok mindent megváltoztatna. S ezek közül csak az egyik lehetséges válasz a szembenállás fokozása. A másik az európai biztonság kérdéseinek Oroszországgal közös átgondolása, amely Moszkvának is érdeke léenne. Természetesen mindez kevésbé Európától, sokkal inkább Amerika akaratától és pozícióinak erősségétől függ. Belső problémáinak növekedése például ismét az izolacionizmus felé terelné Washingtont. „S a sort még folytathatnánk azzal, hogy amennyiben Oroszország kibírja a nyomást, akkor lenne idő az alternatív pénzügyi rendszer megteremtéséhez, amellyel még tovább gyengülne a dollár, mint tartalék valuta szerepe. De az orosz gáz és olaj is találna keleti irányban is piacot” Természetesen minden azon múlik, hogy Oroszország képes lesz-e katonai értelemben olyan helyzetet teremteni, amelyet ha nem is nyíltan, de a Nyugat is Moszkva győzelmeként fogadna el. Hogy ez ne így legyen, azért az Egyesült Államokkal az élen mindent meg fog tenni. Ezzel kapcsolatban elgondolkodtatóak Boris Johnson minapi szavai. A brit miniszterelnök ugyanis egy sajtótájékoztatón a háború elhúzódásának perspektívájáról szólva szomorú, de reális lehetőségként ismerte el Oroszország győzelmét Ukrajna felett. Mint ennek kapcsán a Financial Times megjegyzi, néhány héttel ezelőtt Johnson még optimistábban nyilatkozott, és biztos volt Ukrajna győzelmében. Az orosz vereséget sulykoló információs háború közepette érdemes tehát átgondolni azt a lehetőséget is, hogy mi lesz akkor, ha az orosz erők megtörik az ukrán ellenállást, és elfoglalják Dél-Ukrajnát. Mert ezt már nehéz lesz ukrán győzelemként eladni, és érdemben kell tárgyalni a béke feltételeiről.

Forrás:

https://moszkvater.com/miert-fel-a-nyugat-ukrajna-veresegetol/