A Dunning–Kruger-hatás az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását.
A jelenséget a Cornell Egyetem két kutatója, Justin Kruger és David Dunning mutatta ki. Az eredményeiket 1999 decemberében publikálták a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban.[1]
Kruger és Dunning szerint számos tanulmány sugallja, hogy a legkülönfélébb területeken, az olvasott szöveg megértésétől a gépjárművek használatán át a sakkozásig és teniszezésig, az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Azt feltételezték, hogy egy tipikus jártasság esetében a hozzá nem értők
hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket,
nem képesek felismerni, ha más ért hozzá,
nem képesek felismerni, hogy ők maguk mennyire nem értenek hozzá,
ha fejlesztenek a saját szakértelmükön, képessé válnak annak felismerésére, hogy korábban nem értettek hozzá.
Erre a hipotézisre építve egy tesztsorozatot végeztek a Cornell hallgatóin, amiben a saját logikus érvelési képességüket, nyelvtani ismereteiket és a humor felismerésére való képességüket kellett értékelniük. Egy teszt kitöltése és az eredményük megismerése után azok, akik jó eredményeket értek el, jól becsülték meg, vagy alábecsülték, hogy a többi résztvevőhöz képest mennyire teljesítettek jól, azok viszont, akik rosszul teljesítettek, jelentősen túlbecsülték a saját képességeiket. Daniel Ames és Lara Kammrath hasonló eredményekre jutott a mások iránt való érzékenységet vizsgálva.[2] Dunning és Kruger 2000-ben Ignobel-díjat kapott a munkásságáért.
“Saját magam és mások által elvégzett tanulmányok sorozata megerősítette, hogy azok az emberek, akik nem tudnak sokat egy adott kognitív, technikai vagy társadalmi készségről, hajlamosak durván túlbecsülni képességeiket és teljesítményüket, legyen szó nyelvtanról, érzelmi intelligenciáról logikus érvelésről , lőfegyverek kezeléséről és biztonságáról, vitázásról vagy pénzügyi ismeretekről.”
David Dunning – We are all confident idiots
A sértődött ignoráló
A magabiztossági görbe csúcsán lévő, de képességei tekintetében kevésbé kiemelkedő egyén nem érti a kritikát, hiszen nincs viszonyítási alapja. Őszintén úgy hiszi, hogy mindenkinél jobban tudja, ő a valódi szakértő és a teljesítményét megítélő rendszer rossz, nem pedig az ő képességei kevesek.
A Dunning–Kruger hatás áldozata nem informálatlan, hanem félrevezető tényekkel, tapasztalatokkal, féligazságokkal és városi legendákkal van tele a feje, amelyek úgy tűnnek számára, mintha hasznos tudássá állnának össze.
Kit érint a Dunning-Kruger hatás?
Mindannyiunkat.
Nem számít hogy mennyire tájékozott vagy művelt valaki, mindannyian találkozunk olyan területekkel és jelenségekkel, amelyekről hiányos a tudásunk és kezdőnek számítunk bennük. Lehet, hogy sok mindenhez értesz, de senki sem lehet a mindenség szakértője. Még a legokosabb emberek sem.
Mi a helyzet a valódi szakértőkkel?
Ha a hozzá nem értők túlbecsülik képességeiket, akkor vajon hogyan teljesítettek a valódi szakértők a teszteken? Dunning és Kruger arra jöttek rá, hogy a valóban hozzáértők realistábban látják önmagukat és a teljesítményüket, azonban hajlamosak alábecsülni képességeiket másokhoz viszonyítva.
A probléma a valódi szakértőkkel, hogy azt hiszik, hogy a többiek is hasonlóan jól informáltak, mint ők. Ennek pedig olyan negatív következményei lehetnek, mint például, hogy egy kókler hamarabb kifejti véleményét, mint egy valódi szakértő.
Hogyan kerüld el a Dunning-Kruger hatást?
Tanulj és fedezz fel új területeket! Ahelyett, hogy elkönyvelnéd önmagad egy terület szakértőjének egy Wikipedia cikk elolvasása után, inkább áss mélyebbre. Olvass többet, olvass eltérő témákban. Szerezz felszínes tudást, majd merülj el részleteiben egy-egy kérdésben. Ismerd a határaidat és tudatosan feszegesd azokat!
Kérdőjelezd meg önmagad! A Dunning–Kruger-hatás gyakran akkor lép akcióba, amikor azt hisszük, hogy egy kérdés megválaszolásához 100%-ban kompetensek vagyunk. Ilyenkor érdemes hátrébb lépni egyet és megvizsgálni hogyan jutottunk el következtetéseinkhez. Valóban szakértők vagyunk? Lehetséges a kérdést egy másik szempontból is megközelíteni? Mi lenne, ha a válaszunk ellenkezőjét feltételeznénk?
Kérd ki mások véleményét! Az olvasás és önmagunk megkérdőjelezése segíthet kordában tartani a Dunning-Kruger hatást, azonban segítségükkel körülményes eljutni a helyes válaszokig. Vakfoltjaink kitöltéséhez érdemes valódi szakértők tanácsát kikérnünk. Mások konstruktív véleményének kikérése, akkor is hasznos lehet, ha nem feltétlenül szakértővel van dolgunk. Egy barát, kolléga, családtag, egy külső szemlélő véleménye rámutathat korlátozott tudásunkra.
Az imposztor szindróma a szakértőket érintő pszichés jelenség.
Az imposztor-szindróma, más néven imposztor-szindróma, imposztor-jelenség, csalás-szindróma vagy imposztor-jelenség olyan pszichológiai jelenség, amelyben az érintetteket masszív önbizalomhiány gyötri saját képességeikkel, eredményeikkel és sikereikkel kapcsolatban, és képtelenek személyes sikereiket internalizálni.
Képességeik nyilvánvaló bizonyítékai ellenére az érintettek meg vannak győződve arról, hogy sikerüket megjátszották, és nem érdemelték ki, például a Máté-hatás miatt. Az ebben a tünetben szenvedők a társaik által sikeresnek tartott eredményeket szerencsével, véletlennel vagy azzal magyarázzák, hogy mások túlbecsülik a saját képességeiket. Néhány ilyen ember számára ezek az önbizalomhiányos kétségek olyan erősek, hogy szélhámosnak tartják magukat, és állandó félelemben élnek, hogy mások észreveszik feltételezett képességeik hiányát, és leleplezik őket szélhámosként.
Comments