A többségi szavazási rendszer jellemzői
Személyes választás
A választókerületekben általában személyi választás lehetséges. A választópolgároknak lehetőségük van arra, hogy személyesen megismerjék választókerületük jelöltjeit, és személyiségük alapján szavazzanak.
Ez azonban nem vonatkozik például az amerikai elnökválasztásra. Itt az adott államban a többség számít, még akkor is, ha ugyanazok a jelöltek indulnak országszerte.
A parlamenti képviselők kevésbé függenek pártjuktól, mivel közvetlenül választják őket választókerületükben. Ez azt eredményezi, hogy a képviselők a többségi rendszerekben gyakrabban szavaznak a saját frakciójuk ellen, mint az arányos rendszerekben. Ez egyszerre tekinthető előnynek (a képviselők jobban elkötelezettnek érzik magukat a régió, mint a párt iránt) és hátránynak (a többségi formációk átláthatatlanabbá válnak).
A rendszer és a számolás általában egyszerűbb és ezért könnyebben érthető, mint az arányos képviselet esetében.
Egy szavazat egy kis választókerületben - gyakorlatilag lehetetlen, hogy minden választókerület mindig azonos méretű legyen - matematikailag többet nyom, mint egy szavazat egy nagy választókerületben, mivel minden választókerület egy képviselőt választ.
Kétpártrendszer
A többségi szavazás a kétpártrendszer felé tendál (Duverger törvénye).
Az Egyesült Királyságban 2010 májusában generációk óta először alakult koalíciós kormány (Cameron I. kabinet). Ha az alsóházban egyetlen párt sem rendelkezik abszolút többséggel, azt nevezzük hung parliamentnek.
Az Egyesült Államokban az összes vagy majdnem az összes képviselői hely következetesen két párthoz (a Demokrata Párthoz és a Republikánusokhoz) kerül. Még ha országos szinten nincs is kétpártrendszer, a választókerületi szinten általában legfeljebb két pártnak van reális esélye a győzelemre.
Új-Zélandon az 1993-as választójogi reform részeként az 1993-as választójogi reform keretében az előválasztási rendszer vegyes arányos választási rendszerrel való felváltásáig a két bevett párt dominanciája volt jellemző. Az arányos képviselet bevezetése után a két bevett párton kívül más pártok is mandátumot szereztek. Ez többek között a maori képviselet növeléséhez vezetett.[7]
Más országok gyakorlatában ez néha másképp van:
Franciaországban soha nem volt a kétpártrendszerhez közeli rendszer (lásd még: francia politikai rendszer).
Indiában nincs kétpártrendszer (lásd még India politikai rendszere#Végrehajtó hatalom).
Többek között Kanadában, Pakisztánban és néhány afrikai államban (pl. Kenyában) sincs kétpártrendszer a többségi szavazás ellenére.
A Német Birodalom abszolút többséggel választott Reichstagja mindig is meglehetősen széttagolt volt, és soha nem volt kétpártrendszer.
Az ellentmondásos medián szavazó modell szerint ez a "medián" szavazóért folytatott versenyhez és így a programok politikai középhez való igazodásához vezet. A többségi választási rendszerben a két nagy párt politikailag hajlamos egymáshoz közeledni, mivel a spektrum másik oldaláról nincs reális konkurenciájuk. Így a választópolgárnak gyakorlatilag csak két (többé-kevésbé) hasonló politikai ajánlat közül kell választania. Ezt részben előnynek tekintik, ha a politikák "centrista álláspontokhoz" való igazodását fontosnak tartják; ugyanakkor hátránynak is (különösen a demokráciaelméleti megközelítések szerint), mivel a választónak nincs lehetősége arra, hogy valóban különböző álláspontok között válasszon.
A pártok széttöredezése valószínűtlen, mivel a kis pártok jelöltjei ritkán kapnak annyi szavazatot, hogy megnyerjenek egy választókerületet. A kisebb pártok jelöltjeire leadott szavazatok gyakran válnak "szemétkosár-szavazatokká", mivel nincs következményük a parlament összetételére nézve. A kritikusok azt kifogásolják, hogy a társadalmi kisebbségek nem képviseltetik magukat kellőképpen.
Ez egyrészt a szélsőséges pártokra és az olyan lobbipártokra vonatkozik, amelyek csak a társadalom bizonyos rétegeit akarják képviselni. A politikai döntéshozatali folyamatokban való nem részvételt általában pozitívan értékelik. Ez azonban a kreatív demokratikus kis pártokat és az új pártokat is érinti, amelyek valódi alternatívát akarnak kínálni a nagy, többségi pártok politikájával szemben.
Bizonyos körülmények között a többségi szavazás is vezethet pártok széttöredezéséhez: Míg a többségi szavazási rendszer megakadályozza a témaorientált szakadár pártok kialakulását, addig ösztönzi a regionális pártok megjelenését, amelyek aztán gyakran a regionális érdekeket helyezik a parlamentben az állam közös érdekei elé. Jó példa erre Kanada. A kanadai alsóházban az angolszász többségi választási rendszer ellenére a Bloc Québécois és az Új Demokrata Párt (NDP) is képviselteti magát a két hagyományosan domináns lista, a Konzervatív és a Liberális Párt mellett.
Az utóbbi kettőnek erős regionális hatalmi bázisa van - többek között a Bloc Quebecois Quebécben, az NDP Saskatchewan tartományban. Így a többségi szavazási rendszer ahhoz is vezethet, hogy az erős regionális pártok aránytalanul nagy jelentőségre tesznek szert nemzeti szinten - parlamenti frakcióik néha jelentős ellenszolgáltatást követelhetnek, ha szavazataikra szükség van a nemzeti kormány többségének megszerzéséhez ("a mérleg nyelve").
EMK
Comments